Mint minden országnak, Csehországnak is megvannak a sajátos ételei és italai. Ahogy végiggondoljuk ezeket az ínycsiklandozó étkeket, azonnal összefut a nyál a szánkba és hát nyugodtan kijelenthetjük, hogy Prágába már csak egy jót enni és inni is megéri elmenni.

Természetesen egy jó kemencében sült csülök és házi sör mellett sok szép látnivaló is vár minket. Többek között megtekinthetjük a 16 pillérrel rendelkező Károly-hidat vagy az Óváros téren megtalálható csillagászati órát, melynél minden egész órában mozgó figurákat és apostolokat láthatunk. A város felfedezése során ne hagyjuk ki Prága legnyüzsgőbb terét, a Vencel teret sem, illetve feltétlenül szakítsunk időt a nemrégiben felújított kézművesek utcájára is.

Ha időnk engedi, akkor egy-egy napot szánjunk még Karlovy Vary vagy Brno megismerésére is, mielőtt hazautazunk.

Ahogy mindig igyekszünk felhívni a figyelmet az utasbiztosítás fontosságára, ez most sem lesz másképp. Ha figyelünk arra, hogy egy-egy utunk során milyen élmények várhatnak ránk, akkor érdemes arra is figyelni, hogy ezeket az élményeket semmi se árnyékolhassa be. Ezért is ajánljuk a Mondial Assistance Őrangyal és Őrangyal Mini utasbiztosításait, melyek megfelelő védelmet jelentenek egészségügyi probléma és poggyászkár esetén is.

 
Indulás előtt pedig kösse meg utasbiztosítását! Még egy utolsó pillanatban eldöntött utazás esetén se feledkezzen meg róla, hogy önmaga és szerettei biztonságáról gondoskodjon!

Weboldalunkon kikalkulálhatja utasbiztosítását, és ha minket választ, akkor a világ egyik legnagyobb utasbiztosítója fog vigyázni Önre és családjára is utazása alatt!

Minőségi online utasbiztosítások, átfogó védelemmel, amelyek segítséget nyújtanak világszerte, mindenütt és mindenkor az Ön biztonságáért

Optimális sztornó vagy útlemondási biztosítás védelem utazás előtt a nem várt eseményekre önrésszel vagy anélkül, ha nem tudna elutazni.
 

Útlemondás - 3 500 000 Ft
Útlemondás önrész esetén - 3 500 000 Ft

Rövid időre is köthető minőségi családi utasbiztosítás teljeskörű védelemmel. Kedvező online díjak már egy felnőtt és egy gyerek utas esetén is!

Egészségügyi védelem - 200/100/30 000 000 Ft
Poggyászbiztosítás - 550/400/300 000 Ft
Balesetbiztosítás - 5/4/2 000 000 Ft
 

Online köthető Autó-motor asszisztencia 15 évnél fiatalabb, akár 9 üléses autókra, kisbuszokra, motorokra is Európán belüli utazásokhoz.

Utasok és jármű hazaszállítása - 500 000 Ft
Helyszíni javítás/szállítás -150 000 Ft
Csereautó (nap/autó max. 2 nap) - 20 000 Ft
Szállás (naponta, max. 2 nap) - 25 000 Ft

**390 v. 780 Ft/autó/nap-tól: A díj megállapításakor az utasszámtól függetlenül, egy 10 napos autós utazás egy napra vetített napidíját vettük alapul, az autó korának (10 v. 15 évnél fiatalabb) függvényében