How can we help?

Rendelkezésére állunk,
ha segítségre, támogatásra lenne szüksége. Keresse fel utasbiztosítási szakavatott kollégáinkat, akik hívását a következő szám alatt várják:

+ 36 23 50 7416

  • Print This Page
  • Email This Page

Játék a hegyen – Síoktatás kicsiknek

Mikor kezdjen sielni a gyerek?

Ez életkor és gyermekfüggő, de szakemberek szerint általában 3-5 éves korban ideális kezdeni, hiszen addigra a kisgyermekek izom-, ízület-, és csontrendszere már elbírja a sízéssel járó, viszonylag komoly terheléseket. A snowboardinggal valamivel később, 5-7 éves korban érdemes előszőr próbálkozni. A különböző életkori sajátosságokra más és má módszerek illetve hangnem rímelnek:

5 éves kor alatt:

  •  személyfüggőség: a szülő vagy tanár iránti érzelmi kötődés a jellemző, ezért az egyéni foglalkozás szükséges;
  •  a szülő csak néhány órára hagyhatja a sí-óvodában gyermekét;
  •  énközpontú a gyerek világképe, nincs közösségi szellem;
  •  folyamatos visszajelzésre, bíztatásra van szükség;
  •  komfortérzés érdekében még ki kell szolgálni a gyereket;
  •  fő cél a havas környezethez szoktatás, a felszerelés elfogadása és használata, nem pedig a símozgásokra történő rávezetés;

5-8 éves kor között:

  • a kiscsoportos foglalkozás az ideális, mert már megjelenik az összefogás igénye
  • a szülő félnapos időszakra a csoportban hagyhatja gyermekét;
  • nagy a gyerekek játékigénye, az ezt kielégítő foglalkozások működnek jól;
  • egyre nagyobb a mozgásigényük is, a kondicionális képességek fejlődését ennek megfelelően szükséges serkenteni;

9-12 évesek:

  • a mozgásoktatás aranykora, a motoros tanulás legideálisabb szakasza, itt már a technika is előtérbe kerül;
  • a csapatmunka helyezhető a középpontba;
  • a szülő akár teljes napra rábízhatja a sportoktatóra a gyerekét;
  • nagy versenyszellem tapasztalható, a sportszerűség és igazságosság igényével;
  • ismert pályán az önállóság, szabadság igénye lép fel.

Szülők vagy sísuli?

Próbálkozhatunk magunk is kicsinyeink sioktatásával, ám szülő és gyermek számára egyaránt valószínűleg örömtelibb és célravezetőbb ha síovira vagy sísulira bízzuk őket. A sielést még csak ízlelgető gyerekek számára igen fontos, hogy e sport óhatatlanul bekövetkező kellemetlenségeit a megtapasztalás öröme és sikere bőven ellensúlyozza. Hagyni kell őket, hogy mindent a maguk tempójának megfelelően tapasztaljanak ki, a maguk idejében, helyes tartásokkal és mozdulatokkal sajátítsanak el. A sísulik lényege, hogy a kicsik a számukra legjátékosabb formában tanuljanak síelni, és hogy sikerélményük legyen.  Mindeközben szülőkként  pedig végre magunkra is jut néhány óra kikapcsolódás és síelhetünk egy jót anélkül, hogy aggódnunk kellene a gyerekek miatt. Az a pénz tehát, amit a gyermekeink kezdő síoktatásába fektetünk, többszörösen megtérül.

Havas vagy műfüves pályán?

Még sok szülő vonakodik a műfüves pályától, ahol nem eredeti körülmények között tanulnak a kicsik. Pedig szakemberek szerint tévedés azt hinni, hogy csak havas pályán tanulhatnak meg a gyerekek sielni. Nálunk is vannak olyan iskolák, amelyek már szeptemberben kinyitnak, illetve egész évben kínálnak sielős programokat, táborokat, versenyeket. Így a szülők eldönthetik, hogy közvetelenül szezon előtt, vagy akár a nyári vakáció alatt akarják tanítatni a gyerekeket. A műanyag borítású pályákon oktató síiskolák futással, erdei tornával, gimnasztikával és kerékpározással kombinálják az edzéseket.

Nagyon fontos hogy szakember irányítása mellett tanuljon meg síelni a gyermekünk. Ez a jövőre nézve magasabb szintű tudást, nagyobb biztonságot, kevesebb sérülést, a sízéssel kapcsolatban szélesebb körű rálátást biztosít csemetéink számára. Az oktatói szakma Magyarországon komolyan küzd az elismertségért, és míg tőlünk Nyugatra szinte mindennapos, hogy a gyerekeket oktatók tanítják meg síelni, nálunk mostanság kezdik megérteni és elfogadni a szülők ennek a jelentőségét. A speciális műanyag pálya azért is jó választás, mert szeptember végétől áprilisig közeli helyszíneken, ha megtehetik, akár minden nap tudnak síelni a gyerekek.

Milyen a korszerű gyermeksíoktatás?

A legfontosabb cél a  havas világ megszerettetése, visszatérésre motiváló élmények megteremtése. Ehhez szükséges a jó hangulat megteremtése, a gyermekek megnyerése játékos foglalkozásokkal. A kicsik élvezik a játékot a hóban, tehát hagyni kell őket, ha aktívak, ha örömüket lelik az önálló játékban. Másrészt óvni kell őket, ha nem ismerik fel a veszélyeket, meg kell tanítani őket a kellő óvatosságra és fegyelemre.  A foglalkozás jellemzően egyenként 1,5-2 óra életkortól függően – a síspecifikus gyakorlatok és a játékos pihentető gyakorlatok folyamatos váltogatásával. Ha egy gyerek heti egy-két alkalommal jár síoktatásra, akkor három hónap alatt meg lehet tanulni az önállóságot a pályán, vagyis hóekével kanyarodva már tud közlekedni, képes egyedül használni a felvonót. Hat hónap alatt már megszerezhető az a fajta tudás, amellyel január végére-februárra már el lehet menni külföldre is síelni. Ezt a tudást érdemes továbbfejleszteni, hiszen két-három szezon alatt a gyerekek tökéletesen elsajátítják a párhuzamos lécvezetést, a carving technikát. A legfontosabb, hogy sok időt töltsön oktatóval a gyerek, hiszen annál jobban rögzül az a technika, amellyel a jövőben biztonságosan tud síelni majd bármilyen pályán.

A felszerelés

  • A megfelelő felszerelés a siker és egészség záloga: bukósisak, réteges öltözködés (esetleg pótruha, ha kimelegszik), kényelmes cipő, sí és napszemüveg, kesztyű.
  • A ruha mindig kérdés: egybe overál, vagy kétrészes. Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai. Előnye a kétrészes ruhának, hogy könnyen lehet a pályán pisiltetni, de hátránya is hogy a gyermek dereka könnyen kibukkan a mozgás során. Az overál pont az ellenkezője.
  • A felszerelés passzoljon a gyerekre: rövid jó minőségű carving síléc, megfelelő gyerek (!) kötéssel (nem nő bele a három évre megelőlegezett felszerelésbe, mert hamarabb megutálja a síelést).
  • A gyerekcipők kiválasztásához célszerű a cipő bélését kivéve próbálni és ellenőrizni a méretet.
  • A gyerek nem tudja mi lehet veszélyes, mi figyeljünk rá: kesztyű nélkül tapodtat se, hosszú sál maradjon otthon, ne lógjon ki madzag a kabátból, stb.

Az oktatási terep

  • A sí-óvoda: a pálya többi részétől elkülönített terület, ideális felszereltséggel, színes játszótéri játékokkal, mesealakokkal, épített terepalakzatokkal, mesemalommal, felfújható játékokkal, felvonószőnyeggel, (ezek a szolgáltatások esetenként külön díjért látogathatók).
  • Tanulópálya: sík terület illetve enyhe lejtő sík kifutóterülettel ( vagy ellenlejtővel), nyugodt körülmények, kevés ember, lassú vagy lassítható tanuló lift.

Mennyibe kerül egy teljes szezon?

Sokakat foglalkoztató kérdés: anyagilag hogyan kalkuláljon egy teljes szezont a szülő? Körülbelül nyolc-tízezer forintba kerülhet egy hónap, vagyis pontosan annyi, mint más sportágakban a havidíj. Persze a felszerelés, később pedig az utazás és a síbérlet jelentősebb kiadás, de aki egyszer megszereti ezt a sportot, szinte minden szezonban hajlandó áldozni rá.

Forrás és további információ:

Indulás előtt pedig kösse meg utasbiztosítását! Még egy utolsó pillanatban eldöntött utazás esetén se feledkezzen meg róla, hogy önmaga és szerettei biztonságáról gondoskodjon! A Mondial Assistance termékei közül az alábbi utasbiztosításokat ajánljuk.

     

Utasbiztosítási szolgáltatások

Családi kedvezményes utasbiztosítás és útlemondási biztosítás 20% önrésszel
Kezdőár 5.000,00 Ft

Családi Kedvezményes Utasbiztosítási
Kezdőár 2.500,00 Ft

Segítségnyújtás
Segítségnyújtás

Azonnali segítség a világ minden táján: a nap 24 órájában – az év 365 napján betegség, baleset, utazási okmányok elveszítése esetén

 
Igen Igen
Útlemondás
Útlemondás

Érvényben lévő biztosítási feltételek szerint megtéríti az útlemondás költségeit az utazás meg nem kezdése esetén a biztosítási feltételekben megfogalmazott okok egyikének bekövetkezésekor (pl: betegség, baleset)
- Stornóköltségek térítése az utazás lemondása esetén: max. 2.500.000 HUF-ig
- Az önrész térítése egy az utazás árába beépített útlemondási biztosítás esetén: max. 2.500.000 HUF-ig

 
max. 2.500.000 Ft / kötvény -
Utazás megszakítás
Utazás megszakítás

Fedezetet nyújt, amennyiben utazását a szükséges és elengedhetetlen körülményekre hivatkozva megszakítja. A biztosított események listáját megtalálja a biztosítási dokumentumok között.

 
max. 2.500.000 Ft / kötvény max. 1.500.000 Ft / kötvény
Egészségügyi védelem
Egészségügyi védelem
Egészségügyi védelem külföldön
 
Igen Igen
Ambuláns és kórházi kezelés
Ambuláns és kórházi kezelés

Gyógyíttatási költségek ambuláns és fekvőbeteg ellátás esetén. 90.000 HUF összegig, helyszíni bejelentési kötelezettség nélkül.

 
max. 150.000.000 Ft / kötvény max. 150.000.000 Ft / kötvény
Krónikus betegség esetén
Krónikus betegség esetén

Gyógyíttatási költségek kónikus betegségek esetén, melyek hirtelen akuttá válnak.

 
max. 4.000.000 Ft / kötvény max. 4.000.000 Ft / kötvény
Hazaszállíttatás egészségügyi okoból
Hazaszállíttatás egészségügyi okoból

Hazaszállíttatás illetve sürgősségi szállítás egészségügyi okokból vagy 3 napos kórházi tartózkodás után.

 
Limit nélkül, 100% Limit nélkül, 100%
Hazaszállíttatás krónikus betegség esetén
Hazaszállíttatás krónikus betegség esetén

Hazaszállíttatás illetve sürgősségi szállítás krónikus betegségeknél, melyek hirtelen akuttá válnak.

 
max. 12.500.000 Ft / kötvény max. 12.500.000 Ft / kötvény
Rokon számára beteglátogatás
Rokon számára beteglátogatás

Rokon számára beteglátogatás megszervezése a célországba ill. a látogatás oda-és visszaútra szóló költségeinek átvállalása.

 
Limit nélkül, 100% Limit nélkül, 100%
Poggyászbiztosítás
Poggyászbiztosítás

Az utazás megkezdésekor magával vitt vagy az utazás során megszerzett dolgok a személyes utazási szükségletre, az alábbi rendelkezések fenntartásával:
- ha a lopás és kirablás esetén 48 órán belül rendőrségi feljelentés történt az illetékes biztonsági szervnél;
- sérülés harmadik személy által történt igazolt idegen ráhatás esetén;
- elvesztés a szállítás során, amelyért egy harmadik fél felelős, amennyiben az okozó ezt igazolja;
- késedelmes leszállítás az üdülőhelyen a tömbeközlekedés egyik megbízott szállítmányozó társasága révén

 
Igen Igen
Rablás, lopás vagy rongálás esetén
Rablás, lopás vagy rongálás esetén

Költségtérítés rablás, lopás vagy a szállító cég által okozott rongálás esetén (tárgyankénti limit nélkül, kivéve értétárgyak: max. a biztosítási összeg 50%-a)

 
max. 800.000 Ft / kötvény max. 800.000 Ft / kötvény
Poggyász végleges elvesztése esetén
Poggyász végleges elvesztése esetén

Költségtérítés szállító cég által történő végleges elvesztés esetén.

 
max. 400.000 Ft / kötvény max. 400.000 Ft / kötvény
Poggyászkésés a célországban
Poggyászkésés a célországban

A célországba történő, több mint 12 órás igazolt poggyászkésés esetén, biztosítja a szükséges használati tárgyak beszerzését számlák ellenében.

 
max. 120.000 Ft / kötvény max. 120.000 Ft / kötvény
Úti okmány pótlása
Úti okmány pótlása

Úti okmány pótlása

 
max. 80.000 Ft / kötvény max. 80.000 Ft / kötvény
Baleset
Baleset

Fedezetet nyújt amennyiben baleseti sérülése halálhoz, végtag teljes elvesztéséhez, vagy állandó rokkantsághoz vezet. A balesetet szemtanúval kell bizonyítani.

 
Igen Igen
Elhalálozás esetén (akár légikatasztrófa esetén is)
Elhalálozás esetén (akár légikatasztrófa esetén is)

Balesetből eredő elhalálozás esetén (akár légikatasztrófa esetén is)

 
4.000.000 Ft / kötvény 4.000.000 Ft / kötvény
Rokkantság esetén
Rokkantság esetén

Kártérítés a biztosított utazása során bekövetkező balesetből eredő rokkantság esetén.

 
max. 8.000.000 Ft / kötvény max. 8.000.000 Ft / kötvény
Keresési és mentési költségek
Keresési és mentési költségek

Keresési és mentési költségek (szükség esetén helikopteres mentés)

 
max. 2.500.000 Ft / kötvény max. 2.500.000 Ft / kötvény
Extra költségek visszaútra
Extra költségek visszaútra

Hazaszállítási költségek elhalálozás esetén vagy temetkezési költségek a helyszínen

 
Igen Igen
Hazaszállíttatási költségek elhalálozás esetén vagy
Hazaszállíttatási költségek elhalálozás esetén vagy

Hazaszállíttatási költségek elhalálozás esetén.

 
Limit nélkül, 100% Limit nélkül, 100%
Temetkezési költségek a helyszínen
Temetkezési költségek a helyszínen

Temetkezési költségek a helyszínen.

 
max. 2.500.000 Ft / kötvény max. 2.500.000 Ft / kötvény
A visszaút mellékes költségei
A visszaút mellékes költségei

A visszaút mellékes költségei az utazás megszakítása fedezet esetén a feltételekben elfogadott egyik ok bekövetkeztekor.

 
Limit nélkül, 100% Limit nélkül, 100%
Terrorcselekmények
Terrorcselekmények

Következő szolgáltatások teljesítésre kerülnek, ha a kár egy terrorcselekmény miatt merül fel.
Előfeltétele Biztosított nem aktív részese a terrorcselekménynek, az adott országra illetve területre a Külügyminisztérium nem adott ki utazási figyelmeztetést.

 
Igen Igen
Terrorcselekmény miatti ambuláns vagy kórházi kezelés
Terrorcselekmény miatti ambuláns vagy kórházi kezelés

Gyógyíttatási költségek ambuláns és fekvőbeteg ellátás esetén. 90.000 HUF összegig, helyszíni bejelentési kötelezettség nélkül.

 
max. 10.000.000 Ft / kötvény max. 10.000.000 Ft / kötvény
Hazaszállítás terrorcselekmény miatt
Hazaszállítás terrorcselekmény miatt

Hazaszállítás illetve sürgősségi szállítás egészségügyi okokból vagy 3 napos kórházi tartózkodás miatt.

 
Limit nélkül, 100% Limit nélkül, 100%
Elhalálozás esetén
Elhalálozás esetén

Terrorcselekményből eredő elhalálozás esetén

 
4.000.000 Ft / kötvény 4.000.000 Ft / kötvény
Lefoglalt, nem felhasznált utazási termék megtérítése
Lefoglalt, nem felhasznált utazási termék megtérítése

Lefoglalt, nem felhasznált utazási termék megtérítése

 
max. 1.000.000 Ft / kötvény max. 1.000.000 Ft / kötvény
Extra visszaút mellékes költségei
Extra visszaút mellékes költségei

Terrorcselekmény miatt felmerülő extra visszút mellkes költségei

 
Limit nélkül, 100% Limit nélkül, 100%
Az utazás késői megkezdése
Az utazás késői megkezdése

Költségtérítés az indulás lekésése esetén az indulás helyszínére szállító cég (busz, vonat stb) balesete miatt/késői hazaérkezése a repülőtérre.

 
Limit nélkül foglalás szerint, 100% Limit nélkül foglalás szerint, 100%
Utazás megismétlése
Utazás megismétlése

Utalvány az utazás megismétlésére a megbetegedett személy részére sürgősségi hazaszállítás után (mentő repülőgép).

 
max. 400.000 Ft / kötvény max. 400.000 Ft / kötvény
Felelősségbiztosítás
Felelősségbiztosítás

Tárgyi és személyi károk jogvédelem, ügyvédi költségek, szállodai anyagi károk.

 
max. 10.000.000 Ft / kötvény max. 10.000.000 Ft / kötvény
Télisport biztosítás
Télisport biztosítás
Télisport (síelés, snowboard) biztosítás
 
Igen Igen
Saját sífelszerelés védelem
Saját sífelszerelés védelem

Költségtérítés a saját sífelszerelés rablása, lopása vagy a szállító cég által okozott elvesztése / rongálása esetén

 
max. 125.000 Ft / kötvény max. 125.000 Ft / kötvény
Bérelt sífelszerelés védelem
Bérelt sífelszerelés védelem

Költségtérítés a Magyarországon bérelt sífelszerelés rablása, lopása vagy a szállító cég által okozott elvesztése / rongálása esetén

 
max. 62.500 Ft / kötvény max. 62.500 Ft / kötvény
Sípálya-zár elleni védelem
Sípálya-zár elleni védelem

Az üdülőhely síterületén lévő lesíklópályák több, mint 50%-ának lezárása esetén (hatósági vagy üzemeltetői igazolás esetén)

 
max. 5000 Ft / kötvény / nap, összesen max. 30.000 Ft / kötvény max. 5.000 Ft / kötvény / nap, összesen max. 30.000 Ft / kötvény
Lavina zár elleni védelem
Lavina zár elleni védelem

A célhoz-, illetve hazavezető út lavina miatti lezárása által okozott többlett szállás- és közlekedési költség térítése (hatósági vagy üzemeltetői igazolás esetén)

 
max. 100.000 Ft / kötvény max. 100.000 Ft / kötvény
Síruha védelem
Síruha védelem

Költségtérítés síruhára baleset utáni kórházi rongálás esetén

 
max. 75.000 Ft / kötvény max. 75.000 Ft / kötvény
Házikedvence védelem
Házikedvence védelem

Gyógyíttatási költségek az utazáson résztvevő kutyák részére

 
max. 30.000 Ft / kötvény max. 30.000 Ft / kötvény
Home-asszisztencia
Home-asszisztencia

Szerelői szolgáltatások megszervezése ill. otthonában fellépő sürgősségi esetek költségtérítése.

 
max. 125.000 Ft / kötvény max. 125.000 Ft / kötvény

Kötvénykötési információ

Biztosított személy(ek)
Biztosított személy(ek)
A biztosítási kötvényben megjelölt személyek, amennyiben a biztosítás megkötésének időpontjában legalább hat hónapja Magyarországon vagy Svájcban, Lichteinsteinben vagy az Európai Unió (EU) egyik államában rendelkeznek rendes lakhellyel.
 

Család: maximum 2 felnőtt és 5 gyermek (18 év alatti a biztosításkötés napján), rokonsági foktól függetlenül

Család: maximum 2 felnőtt és 5 gyermek (18 év alatti a biztosításkötés napján), rokonsági foktól függetlenül

Utasbiztosítás érvényességi területe
Utasbiztosítás érvényességi területe
Az online biztosítás kötés során megadott úticél(ok) földrajzi területe, ahová szerződése érvényes.
 

Világszerte (kivéve USA / Kanada): az online biztosítás kötés során megadott úticél(ok) a földrajzi értelemben vett európai úticélokon (beleértve a Földközi-tengerrel határos országokat) kívüli országo(ka)t tartalmaz, kivéve USA / Kanada.
Világszerte USA / Kanada: az online biztosítás kötés során megadott úticél(ok) USA-t / Kanadát is tartalmaz.
Európa: az online biztosítás kötés során megadott úticél(ok) csak a földrajzi értelemben vett európai és/vagy a Földközi-tengerrel határos országokat (mint pl: Egyiptom, Tunézia, Marokkó, Izrael, Törökország egész területe) tartalmaz.

Világszerte (kivéve USA / Kanada): az online biztosítás kötés során megadott úticél(ok) a földrajzi értelemben vett európai úticélokon (beleértve a Földközi-tengerrel határos országokat) kívüli országo(ka)t tartalmaz, kivéve USA / Kanada.
Világszerte USA / Kanada: az online biztosítás kötés során megadott úticél(ok) USA-t / Kanadát is tartalmaz.
Európa: az online biztosítás kötés során megadott úticél(ok) csak a földrajzi értelemben vett európai és/vagy a Földközi-tengerrel határos országokat (mint pl: Egyiptom, Tunézia, Marokkó, Izrael, Törökország egész területe) tartalmaz.

Biztosított életkora
Biztosított életkora
Biztosított személy hány éves koráig érvényes a biztosítási védelem
 

Életkortól függetlenül bárki lehet biztosított. Más biztosítoktól eltérően, nem számítunk fel extra felárat, amennyiben a biztosított már betöltött egy tisztes kort.

Életkortól függetlenül bárki lehet biztosított. Más biztosítoktól eltérően, nem számítunk fel extra felárat, amennyiben a biztosított már betöltött egy tisztes kort.

Biztosításkötés időpontja
Biztosításkötés időpontja
Biztosításkötés időpontja
 

Legkésőbb 31 nappal az utazás megkezdése előtt. Az utazás megkezdése előtti 31 napon belüli biztosításkötés kizárólag az utazás lefoglalásának napján lehetséges.

Legkésőbb az indulás napján az utazás megkezdése előtt.

Utasbiztosítás időtartama
Utasbiztosítás időtartama
Utasbiztosítás maximális időtartama
 

Maximum 31 nap

Maximum 365 nap

Utasbiztosítás kezdete
Utasbiztosítás kezdete
Kockázatviselés kezdete
 

A megkötött útlemondás biztosítást követő naptól. Későbbi megkötés esetén csak olyan események biztosítottak, amelyek a megkötéstől számított 10. naptól következnek be. Amennyiben a biztosítás megkötésére kevesebb, mint 31 nappal az utazás megkezdése előtt kerül sor, úgy az útlemondási védelem csak akkor adott, amennyiben a biztosítás megkötésére és az utazás lefoglalására egyszerre kerül sor. 30 nappal az utazás megkezdése előtt útlemondási védelmet nyújtó biztosítás utólag már nem köthető meg.

Amennyiben a biztosítás megkötése legkésőbb 1 nappal az utazás előtt történt, úgy a biztosítási védelem kezdete az elutazás napján 00:00 órakor kezdődik. Amennyiben a biztosítás megkötése az Indulás napján és az utazás megkezdése előtt történt, akkor a biztosítási védelem a következő nap 00:00 órakor kezdődik.

Utasbiztosítás vége
Utasbiztosítás vége
Kockázatviselés vége
 

Biztosítási védelem vége a visszaérkezés dátuma a Kiinduló országba. Útlemondási védelem a biztosított utazás indulási dátumáig érvényes.

Biztosítási védelem vége a visszaérkezés dátuma a Kiinduló országba.

Fizetési mód
Fizetési mód
A VISA és a Mastercard dombornyomott kártyáival, illetve egyes VISA Electron kártyákkal. A VISA Electron kártyák interneten történő használatának lehetősége a kártyát kibocsátó banktól függ.
 

Hitelkártya

Hitelkártya

  • Kérjen ajánlatot Őrangyal Családi Utasbiztosítás Télisportokhoz DÍJSZÁMÍTÁS

Ezt olvasta már?:

Adventi vásárok: Ünnepi hangolódások
Sílécre fel
Téli örömök
Téli kalandra fel! (I.) - Havas barangolások
Extrák ingyen: síelésre! - 7 Mondial tipp!
Téli sportok csúcsrajáratva – Biztonságunk árán ne spóroljunk!
Síelők álma
Schladming-Dachstein
Télapó kerestetik! Mikulásfalva, Napapiiri
Együtt siel a család
Suliszünet gyerek-síparadicsomban!

* Érvényes 1 család, 1 napos Európán belüli utazásra, a mondial-assistance.hu weboldalon történő online kötés esetén.

Gyakori Kérdések                                                                                                                                  Általános Biztosítási Feltételek

Weboldalunkon törekszünk a felhasználóbarát működésre, ezért sütiket (cookie-kat) használunk. A weboldalunk használatának folytatásával, vagy az „X” gombra kattintással hozzájárul a sütikkel kapcsolatos tájékoztatóban foglaltakhoz.

"Süti"-k (Cookie) használata