Családi Utasbiztosítás Téli Sportokhoz

Családi síelések speciális utasbiztosítása! Rokonsági foktól függetlenül köthető.

Szolgáltatások

  • Egészségügyi védelem
  • Saját vagy bérelt sífelszerelés védelem
  • Síruha védelem
  • Sípálya-zár elleni védelem
  • Lavina-zár elleni védelem
  • 24/7 segítségnyújtás világszerte

Fedezetek megtekintése 

DÍJSZÁMÍTÁS

Családi utasbiztosítás téli sportokhoz

Ahol anyuka és apuka síel, ott már a gyerekek is pár évesen biztosan megismerkedtek a téli sportok örömeivel. Kezdték a szánkózással, mikor még szinte járni sem tudtak, majd szépen lassan felcsatolták a léceket és önálló utakat jártak be a síterepeken...

Igen, valahogy így kezdődik az a szerelem, ami apáról fiúra, és anyáról lányára száll, és minden télen előjön, mikor leesik az első hó.

Hazánkban és a környező országokban is tudunk hódolni a síelésnek és snowboardozásnak, megfelelő pályákat találva a család minden tagja számára. Mert ha már felkerekedünk, hogy néhány napot valamely síterepen töltsünk el, miután a hazai pályákon már bemelegítettünk, akkor úgy teljes az öröm, ha az egész családunkkal éljük meg a csúszás élményeit.

Mint említettük, szinte kortól függetlenül lehet hódolni a téli sportoknak, azonban ilyenkor még nagyobb figyelmet kell szentelni a biztonságnak. Nem csak magunkért, hanem gyermekeinkért is felelősek vagyunk, legyenek bármennyire is önállóak és rutinosak a pályákon. Nekünk szülőknek egyik szemünket mindig rajtuk kell tartani.

Azonban felelős szülőkként tudjuk, hogy ha külföldre utazunk, és főleg a hegyekbe síelni, akkor elengedhetetlen, hogy megfelelő utasbiztosítást kössünk. Sajnos bármi előfordulhat, és így jobb előre gondoskodni.

A családi Őrangyal utasbiztosítás, ami max. 2 felnőtt és max. 5 gyermek (18 év alatti) együttes biztosítását teszi lehetővé, megfelelő szolgáltatásokat és fedezeti összegeket tartalmaz a síelés idejére is. És mivel családi utasbiztosítás a fentiek alapján 7 főig köthető, így az ára is még kedvezőbb lesz.

Az élmény maradjon élmény, ne spóroljunk az utasbiztosításon!

Kellemes síelést és snowboardozást Mindenkinek!

Családi utasbiztosítás téli sportokhoz fedezeti szintek:

A Mondial Assistance családi utasbiztosítása téli sportokhoz sokféle utazási helyzetben nyújt komoly, szerteágazó védelmet magas limitekkel ha Ön családjával a téli sportoknak, síelésnek, snowboardozásnak (pl. helikopteres mentés) hódol. A családi betegség-, baleset-, poggyászbiztosítás magas alapfedezeteket és néhány Magyarországon egyedinek számító szolgáltatást is tartalmaz.

A családi utasbiztosítás egyedülálló fedezete az, amely az adott síterület lesikló pályáinak több, mint 50%-os lezárása esetén napi 5000 forintos „fájdalomdíjat” fizet az elmaradt sportolási lehetőségek miatt, az erről szóló igazolások bemutatása esetén. Továbbá abban a nem kívánt esetben, ha lavina zárná el a célhoz vagy éppen a hazavezető utat, úgy a Mondial Assistance hozzájárul az emiatt felmerülő szállás- és közlekedési többletköltségekhez.

Érvényességi terület: Világszerte

Előnyei:

  • Rokonsági foktól függetlenül köthető max. 2 felnőtt és max. 5 gyermek részére
  • Magas alapfedezetek
  • Védelem síbaleset esetén: Külföldön egy kisebb sérülés ellátása is igen drága lehet, a hegyi mentés, kórházba szállítás és a kórházi ápolás költségeiről nem is szólva
  • Védelem felszerelésben okozott kár esetén: Az Őrangyal Családi biztosítás a sportfelszerelésre és ruházatra is tartalmaz fedezetet.
  • Védelem a síelésből való kiesés esetén: Ha betegség vagy baleset miatt nem tudjuk síbérletünket felhasználni, vagy ha a kiszemelt sípálya alkalmatlan a sportolásra, vagy az időjárási viszonyok alakulása miatt azt lezárják, akkor a biztosításunk megtéríti a síbérletünk árát (egy bizonyos összeghatárig).
  • Védelem útközben bekövetkező baleset esetén: A téli időjárásra, a speciális útviszonyokra, s az emiatti közúti balesetek nagyobb valószínűsége miatt érdemes a kifejezetten az autóval külföldre utazóknak ajánlott kiegészítő utasbiztosítást is kötni.
  • Gyerek: 18 éves kor alatti személy, aki a biztosításkötés dátuma előtt még nem töltötte be a 18. életévét. A biztosított életkorát a biztosításkötés dátumához viszonyítva kell megadni nem pedig az utazás dátumához képest.
  • Védelem károkozás esetén: A síelés közben nem csak mi magunk sérülhetünk meg, hanem mások is szenvedhetnek miattunk balesetet. Ilyenkor bennünket terhelne a kártérítési kötelezettség. Ha síbiztosításunk felelősségbiztosítási fedezetet is tartalmaz, akkor ilyen esetben a biztosító fizet. Feltétlenül vetessünk fel jegyzőkönyvet a balesetről, amelyből egyértelműen ki kell derülnie, hogy melyik fél ismeri el a felelősségét. Ez elejét veheti egy hosszas jogi procedúrának.

Milyen utazásokhoz köthető?:

  • Utazás repülővel, autóval, busszal vagy vonattal
  • Európai vagy Európán kívüli családi utazásokhoz
  • Hosszabb-rövidebb külföldi családi utakhoz
  • Külföldi családi snowboardozáshoz, sífutáshoz
  • Családi síutakhoz

Biztosított személyek azok a biztosítási kötvényekben megjelölt személyek, akik a biztosítás megkötésének időpontjában legalább 6 hónapja állandó bejelentett lakhellyel rendelkeznek Magyarországon, Svájcban, Liechtensteinben vagy az Európai Unió egyik tagállamában.

Európa: a földrajzi értelemben vett Európa beleértve a Földközi-tengerrel határos országokat (mint pl: Egyiptom, Tunézia, Marokkó, Izrael, Törökország egész területe), Jordániát, Kanári-szigeteket és Madeirát.

Rizikószemély: egy, a biztosítottak között nem szereplő személy, akire hivatkozva a biztosítottak az adott biztosítási termék vonatkozó fedezetei szerint káreseményt érvényesíthetnek. Például: barát, ismerős, munkatárs, babysitter.

Egy biztosítási szerződés (kötvény) megkötése esetén a Mondial Assistance utolsó hatályban lévő biztosítási feltételei, szolgáltatásai és tarifái érvényesek.

Amennyiben kérdései lennének az utasbiztosítással kapcsolatosan, nézze meg a Gyakori kérdések oldalunkat.

Válassza ki a megfelelő utasbiztosítást, mely leginkább megfelel utazási / nyaralási feltételeinek.

Elérhetőség
+36 23 507 416
Családi utasbiztosítás
téli sportokhoz
útlemondási védelemmel
(20% önrésszel)


DÍJSZÁMÍTÁS
Autó-motor assisztencia
családi utasbiztosítással
téli sportokhoz



DÍJSZÁMÍTÁS
Családi utasbiztosítás
téli sportokhoz
 



DÍJSZÁMÍTÁS
Segítségnyújtás  
Útlemondási védelem   - -
Utazás megszakítás  
Autó-motor asszisztencia   - -
Egészségügyi védelem  
Poggyászbiztosítás  
Balesetbiztosítás  
Extra költségek visszaútra  
Terrorcselekmények  
Az utazás késői megkezdése  
Utazás megismétlése  
Felelősségbiztosítás  
Télisport biztosítás  
Házikedvenc védelem  
Home-asszisztencia  
Kötvénykötési információ
Biztosított személy(ek)   Család: maximum 2 felnőtt és 5 gyermek (18 év alatti a biztosításkötés napján), rokonsági foktól függetlenül Család: maximum 2 felnőtt és 5 gyermek (18 év alatti a biztosításkötés napján), rokonsági foktól függetlenül Család: maximum 2 felnőtt és 5 gyermek (18 év alatti a biztosításkötés napján), rokonsági foktól függetlenül
Utasbiztosítás érvényességi területe   Világszerte (kivéve USA / Kanada): az online biztosítás kötés során megadott úticél(ok) a földrajzi értelemben vett európai úticélokon (beleértve a Földközi-tengerrel határos országokat) kívüli országo(ka)t tartalmaz, kivéve USA / Kanada.
Világszerte beleértve USA / Kanada: az online biztosítás kötés során megadott úticél(ok) USA-t / Kanadát is tartalmaz.
Európa: az online biztosítás kötés során megadott úticél(ok) csak a földrajzi értelemben vett európai és/vagy a Földközi-tengerrel határos országokat (mint pl: Egyiptom, Tunézia, Marokkó, Izrael, Törökország egész területe) tartalmaz.
Európa: az online biztosítás kötés során megadott úticél(ok) csak a földrajzi értelemben vett európai éországokat tartalmaz. Világszerte (kivéve USA / Kanada): az online biztosítás kötés során megadott úticél(ok) a földrajzi értelemben vett európai úticélokon (beleértve a Földközi-tengerrel határos országokat) kívüli országo(ka)t tartalmaz, kivéve USA / Kanada.
Világszerte beleértve USA / Kanada: az online biztosítás kötés során megadott úticél(ok) USA-t / Kanadát is tartalmaz.
Európa: az online biztosítás kötés során megadott úticél(ok) csak a földrajzi értelemben vett európai és/vagy a Földközi-tengerrel határos országokat (mint pl: Egyiptom, Tunézia, Marokkó, Izrael, Törökország egész területe) tartalmaz.
Biztosított életkora   Életkortól függetlenül bárki lehet biztosított. Más biztosítoktól eltérően, nem számítunk fel extra felárat, amennyiben a biztosított már betöltött egy tisztes kort. Életkortól függetlenül bárki lehet biztosított. Más biztosítoktól eltérően, nem számítunk fel extra felárat, amennyiben a biztosított már betöltött egy tisztes kort. Életkortól függetlenül bárki lehet biztosított. Más biztosítoktól eltérően, nem számítunk fel extra felárat, amennyiben a biztosított már betöltött egy tisztes kort.
Biztosított járművek   - Maximum 10 éves, 9 férőhelyes gépjárművek -
Biztosításkötés időpontja   Legkésőbb 31 nappal az utazás megkezdése előtt. Az utazás megkezdése előtti 31 napon belüli biztosításkötés kizárólag az utazás lefoglalásának napján lehetséges. Legkésőbb az indulás napján az utazás megkezdése előtt. Legkésőbb az indulás napján az utazás megkezdése előtt.
Utasbiztosítás időtartama   Maximum 31 nap Maximum 31 nap Maximum 365 nap
Utasbiztosítás kezdete   A megkötött útlemondási biztosítást követő naptól. Későbbi megkötés esetén csak olyan események biztosítottak, amelyek a megkötéstől számított 10. naptól következnek be. Amennyiben a biztosítás megkötésére kevesebb, mint 31 nappal az utazás megkezdése előtt kerül sor, úgy az útlemondási védelem csak akkor adott, amennyiben a biztosítás megkötésére és az utazás lefoglalására egyszerre kerül sor. 30 nappal az utazás megkezdése előtt útlemondási védelmet nyújtó biztosítás utólag már nem köthető meg. Amennyiben a biztosítás megkötése legkésőbb 1 nappal az utazás előtt történt, úgy a biztosítási védelem kezdete az elutazás napján 00:00 órakor kezdődik. Amennyiben a biztosítás megkötése az Indulás napján és az utazás megkezdése előtt történt, akkor a biztosítási védelem a következő nap 00:00 órakor kezdődik. Amennyiben a biztosítás megkötése legkésőbb 1 nappal az utazás előtt történt, úgy a biztosítási védelem kezdete az elutazás napján 00:00 órakor kezdődik. Amennyiben a biztosítás megkötése az Indulás napján és az utazás megkezdése előtt történt, akkor a biztosítási védelem a következő nap 00:00 órakor kezdődik.
Utasbiztosítás vége   Biztosítási védelem vége a visszaérkezés dátuma a Kiinduló országba. Útlemondási védelem a biztosított utazás indulási dátumáig érvényes. Biztositási védelem vége a visszaérkezés dátuma a Kiinduló országba. Biztositási védelem vége a visszaérkezés dátuma a Kiinduló országba. 
Fizetési mód   Hitelkártya Hitelkártya Hitelykártya
© Allianz Worldwide Partners 2017 - Minden jog fenntartva

Mondial Assistance Csoport büszke arra, hogy egyéneket és családokat szükségleteiknek megfelelő asszisztencia szolgáltatásokkal és utasbiztosításokkal láthat el. A kor igényeihez igazított, minőségi védelmet nyújtó utasbiztosítási termékeink a korábbinál több szolgáltatást tartalmaznak, megfizethető áraink azonban a devizaárfolyam kilengéstől függetlenül változatlanok. 2017-ben közel 50 ezer szavazat alapján az Év Utazási Biztosítója a cégcsoport magyarországi fióktelepe, a Mondial Assistance lett.

AWP P&C S.A. Magyarországi Fióktelepe a párizsi R.C.S-nél 519 490 080 kereskedelmi regisztrációs számmal bejegyzett AWP P&C S.A. (főiroda: FR-93400 Saint-Ouen, Rue Dora Maar 7.) cég leányvállalata.