Húsvét Rómában

Bár sokan a karácsonyra tippelnének, a katolikus egyház naptárában a Húsvét számít a legnagyobb és legfontosabb ünnepnek. A Húsvét körüli időszakban még több turista érkezik az örök városba és ilyenkor több is a látnivaló nemcsak számukra, de az ott élőknek is.

A „Triduum” (Szent Háromnap) remek lehetőség arra hogy, az egyház megmutassa magát a világnak és a pápa sem tétlenkedik, sőt. A Nagycsütörtök estéjétől Húsvétvasárnapig tartó időszakban kifejezetten sűrű menetrendet kell követnie.

Az ünnep a Szent Péter Bazilikában végzett nagycsütörtöki misével kezdődik, melyet a pápa tart és ekkor a szent olajak megszentelésére kerül sor. Miután a legtöbb katolikus esténként jár misére, ez a turistáknak egy jó alkalom arra, hogy a pápát az őt körülvevő hatalmas tömeg nélkül is láthassák. A Triduum azonban hivatalosan az esti misével kezdődik, amikor az utolsó vacsoráról és a papság intézményéről emlékeznek meg. A pápa a szertartás alatt megmossa tizenkét pap lábát, ahogyan Jézus is tette azt az utolsó vacsora előtt.

Nagypénteken ősi szokás szerint nem tartanak misét, így osztoznak a Jézus halálát követő gyászban.

Mégis, egy szertartást megtartanak a Bazilikában délután, amikor Szent János evangéliumából éneklik el Krisztus szenvedésének és halálának történetét és a jelenlévők mind megcsókolnak egy keresztet, ezután pedig részesülnek az oltáriszentségben. Erre a célra már előző nap megszentelik az eucharisztikus kenyeret. Nagypénteken este a pápa vezetésével végigjárják Krisztus keresztútját. A Kálvária vagy körmenet során 14 állomáson haladnak végig, melyek a Colosseum környékén vannak, minden állomáson meditációt felolvasva. Ez a hagyomány még a 18. századból származik, akkor még a megölt mártírok tiszteletére indult körmenet. Szakértők szerint nem sok keresztény mártír halt meg itt, azonban a római jogban hivatalosan megállapított büntetés volt azokra vonatkozóan, akiket keresztény hitük miatt az állatok elé dobtak. A Colosseum a legnagyobb aréna, amelyet a rómaiak ilyen „látványosságok” céljából építettek és a keresztényüldözés Rómában különösen kegyetlenül zajlott, ezért nem megalapozatlan a feltételezés, hogy sok keresztény vesztette itt életét.

Nagyszombaton egy késő esti misével ünneplik a böjti időszak végét, általában szintén a Szent Péter Bazilikában. A szertartás alatt pedig az átkeresztelkedő felnőttek hivatalosan is befogadást nyernek a római katolikus egyházba.

Húsvét vasárnap egy reggeli szertartással indul a Szent Péter téren és általában egy lépésnyi hely sincs. 2000-ben II. János Pál pápa élesztette fel a feltámadt Krisztust ábrázoló ikon előtti tiszteletadást, melynek hagyománya a 14. században veszett el. Ezt követően a pápa áldását adja a városra, azaz Rómára és az egész világra. Ez az „Urbi et Orbi”, amely az apostoli áldás egy különleges típusa. A római katolikus egyház feje megválasztása napján, valamint minden évben húsvét és karácsony napján ad ilyen áldást a Bazilika középső erkélyéről, amit az áldások erkélyének is neveznek.

Az persze korántsem biztos, hogy ezeken a szertartásokon láthatjuk magát a pápát, ez függ számos kérdéstől, például az időjárástól és az egyházfő egészségi állapotától. Ezekre a misékre ingyen juthatunk be, de nem árt előre foglalni a helyi egyházmegye irodáiban. Persze jegy nélkül is részt vehetünk ezeken az eseményeken, de így több, mint valószínű, hogy nem kapunk majd ülőhelyet.

Húsvét vasárnap és húsvét hétfőn a bankok, irodák és sok múzeum is zárva tart, köztük a vatikáni is.

Ha viszont éttermet keresünk, vagy vásárolgatásra adjuk a fejünket, nem kell aggódnunk, az ideérkező turisták miatt a Rómában szolgáltatásból élőknek is érdeke, hogy nyitva legyenek. Ráadásul, miután a római lakosok többsége templomban tölti az ünnepet, lehetőségünk van az egyébként szintén zajos nyílt terekre ellátogatni. A Colosseum, a Forum Romanum, a Spanyol lépcső és a Trevi-kút mind-mind olyan szabadtéri látványosságok, amelyekhez ilyenkor igazán közel férkőzhetünk.

További információ:

Indulás előtt pedig kösse meg utasbiztosítását! Még egy utolsó pillanatban eldöntött utazás esetén se feledkezzen meg róla, hogy önmaga és szerettei biztonságáról gondoskodjon!

Utasbiztosítások európai utazáshoz


Minőségi utasbiztosítások európai utazáshoz, városlátogatáshoz, hosszú hétvégéhez vagy tengerparti nyaraláshoz. Akár Autó-motor asszisztenciával!

Utasbiztosítások megtekintése

DÍJSZÁMÍTÁS

© Allianz Worldwide Partners 2017 - Minden jog fenntartva

Mondial Assistance Csoport büszke arra, hogy egyéneket és családokat szükségleteiknek megfelelő asszisztencia szolgáltatásokkal és utasbiztosításokkal láthat el. A kor igényeihez igazított, minőségi védelmet nyújtó utasbiztosítási termékeink a korábbinál több szolgáltatást tartalmaznak, megfizethető áraink azonban a devizaárfolyam kilengéstől függetlenül változatlanok. 2017-ben közel 50 ezer szavazat alapján az Év Utazási Biztosítója a cégcsoport magyarországi fióktelepe, a Mondial Assistance lett.

AWP P&C S.A. Magyarországi Fióktelepe a párizsi R.C.S-nél 519 490 080 kereskedelmi regisztrációs számmal bejegyzett AWP P&C S.A. (főiroda: FR-93400 Saint-Ouen, Rue Dora Maar 7.) cég leányvállalata.