Téli örömök - Havas kalandozások

Gondolt már rá, hogy téli utazási szokásain változtasson? Legfeljebb a bőség zavara lehet ennek akadálya, hiszen a téli kalandozások zöme nem igényel különleges felkészülést, ám nagyszerű aktív kikapcsolódással, szórakozási lehetőségekkel kecsegtet akár még érintetlen természeti szépségű tájakon is. Egy szó mint száz, téli kalandra fel!

A kutyaszánozástól és túrasízéstől kezdve a hótalpazáson át a jégmászásig és helikopteres sielésig számtalan testet-lelket feltöltő, de akár próbára is tévő téli tevékenység várja Önöket! A kínálatból:

Téli sport mix

Úgy válasszuk meg úticélunkat, hogy ott minél többféle különleges lehetőség közül választhassunk. Ez a legjobb beavatás a tél számunkra eddig ismeretlen, újabb és újabb örömeibe, hiszen tartózkodásunk  akár minden egyes napján, kitűnő körülmények közt  próbálhatunk ki más és más tevékenységeket. Az üdülőhelyeken rendszerint profi oktátást, illetve felszerelést is igénybe vehetünk.

Kísérletezzünk csak bátran! A szelidebb aktivitást kedvelők a hótalpazással, kitaposott havas ösvényeken könnyű téli sétákkal, jéghorgászással indíthatnak. Adrenalinszintünk feltornászására pedig ott van a kutyaszánozás saját husky falkával, a mostanság trendi északi-sarkköri kajakozás,vagy a hagyományos sílesiklás. A választék oly nagy, hogy garantáltan sohasem fogunk unatkozni!

Kutyaszánozás

Az északi-sarköri közlekedés egyik legősibb formája. Varázslatos élmény saját alaszkai vagy szibériai husky fogattal puha porhóban hatalmas, befagyott tavakkal, hósapkás fákkal tarkított hómezőkön  keresztül tovasuhanni. Különleges kaland e lenyűgöző állatokkal harmóniában mozogni – ezt kicsit gyakorolni kell - a huskyk nagyon szeretik az embereket és imádnak futni. Hosszabb utazások alkalmával ember és eb közt szorosabb kötődés is kialakulhat ki, a mindennapos együttlét során igazi csapattá kovácsolódhatunk.

Hótalpazás & téli séták

Ez egy zseniálisan egyszerű módja a csodás téli természet bebarangolásának, s a sielésnél jóval kisebb felkészültséget igényel. Ugyanakkor a kezdőktől a haladókig e tevékenységekben mindenki kiélheti saját kalandvágyát. Még  hótalpról, s sétabotokról sem feltétlenül szükséges önmagunknak gondoskodnunk – ezeket általában a helyszínen bérelni is lehet.

Hótalpazás

A hótalpazás a téli közlekedés egyik legősibb formája, nemsielők számára is ideális lehetőség a havas téli táj felfedezésére. A hótalp segítségével testsúlyunk a szokásosnál nagyobb felületen oszlik el, így lábunk nem supped teljesen bele a hóba. A modern hótalpak jórészt könnyű fémből illetve műanyagból készülnek, s a sífutáshoz használatos sílécekhez hasonlóan szabadon hagyják sarkunkat a gyaloglás megkönnyítésére. Ezen kívül mindössze  sí-, vagy sétálóbotra van szükségünk, a ritmus illetve egyensúlyunk tartásához. Ha sétálni szeretünk és tudunk, akkor a hótalpazást is szeretni fogjuk!

Könnyű téli séták

E séták azok számára ideálisak, akik a téli táj aktív felfedezésére vágynak, ám sem a hótalpazásért, sem a túrasízésért nem feltétlenül lelkesednek. A hangsúly itt a viszonylag szelíd, nyugodt tempójú, a jórészt kijelölt utakon, erdei ösvényeken folytatott sétákon van, ami alatt elegendő időnk és energiánk jut tekintetünket a téli táj szépségein is legeltetni. A könnyű  téli sétákhoz nem szükséges hótalpat húznunk.

Túrasízés

Távol a tömegtől és a síliftek zajától, a túrasízés az egyik legnépszerűbb téli sport, mely könnyen elsajátítható. Csak a sílesiklás népszerűbb nála, s az Alpokban valamint a skandináv országokban a túrasízés sok számára kifejezetten életforma. A hagyományos sieléstől eltérően túrasízéskor magunkkal visszük útibatyunkat, hiszen lényegében túrázunk, s egész napi, heti holmink a hátunkon van. Egy másik alapvető különbség, hogy lejtőn felfelé nem használunk felvonót, hanem saját izomerőnkkel érjük el a célunkat. Franciaország, Olaszország és Svájc kitűnő túrasíző terep. A menedékházak közötti kisebb-nagyobb túrákra érdemes tapasztalt hegyivezető társaságában indulni, hiszen a magashegyi körülmények váratlan eseményekkel is meglephetnek bennünket. A túrasízés zömmel viszonylag sík terepen zajlik, többnyire völgytalpakon vagy magashegyi fennsíkokon. Számos alpesi régióban a szállodákat olcsó buszjáratok kötik össze a kijelölt túrasí ösvényekkel, míg skandináv területeken a túrasízők általában a szálloda bejáratától kelnek útra.

Néhány úticél:

  • A Mont Blanc régió (Franciaország, Svájc, Olaszország)
  • Oulanka Nemzeti Park (Finnország)
  • Kuhmo (Finnország)
  • Pallas-Yllas Nemzeti Park (észak-nyugat Lappföld, Finnország)
  • A Tátra-hegység (Szlovákia, Lengyelország)
  • Magas Tátra Nemzeti Park, Szlovákia
  • Spindleruv Mlyn, Krkonose-hegység, Cseh Köztársaság
  • Erdélyi Kárpátok (Románia)
  • Lappeasuando, Svéd Lappföld
  • Északi-sarkkör (Norvégia)

Forrás és további információ:

Indulás előtt pedig kösse meg utasbiztosítását! Még egy utolsó pillanatban eldöntött utazás esetén se feledkezzen meg róla, hogy önmaga és szerettei biztonságáról gondoskodjon!

Őrangyal utasbiztosítások téli sportokhoz


Minőségi online utasbiztosítások egyedülálló védelemmel a síelés, snowboardozás szerelmeseinek.

Utasbiztosítások megtekintése

DÍJSZÁMÍTÁS

© Allianz Worldwide Partners 2017 - Minden jog fenntartva

Mondial Assistance Csoport büszke arra, hogy egyéneket és családokat szükségleteiknek megfelelő asszisztencia szolgáltatásokkal és utasbiztosításokkal láthat el. A kor igényeihez igazított, minőségi védelmet nyújtó utasbiztosítási termékeink a korábbinál több szolgáltatást tartalmaznak, megfizethető áraink azonban a devizaárfolyam kilengéstől függetlenül változatlanok. 2017-ben közel 50 ezer szavazat alapján az Év Utazási Biztosítója a cégcsoport magyarországi fióktelepe, a Mondial Assistance lett.

AWP P&C S.A. Magyarországi Fióktelepe a párizsi R.C.S-nél 519 490 080 kereskedelmi regisztrációs számmal bejegyzett AWP P&C S.A. (főiroda: FR-93400 Saint-Ouen, Rue Dora Maar 7.) cég leányvállalata.