1. Utazás előtt határozzunk fektessünk le néhány szabályt, de ne túlságosan sokat.

Előfordulhat, hogy párunk rossz szokásait otthon fel sem tűnnek, de annál zavaróbbak lehetnek ha egész nap össze vagyunk zárva egymással. Idegtépő lehet például ha társunk egész nap fütyürészik vagy éppen a körmét reszelgeti. Állapodjunk meg, hogy bizonyos rögzült szokásainkkal az utazás idejére felhagyunk. Nem lesz könnyű - hisz rögzült szokásokról van szó! - ám a tudatosítás és egy-egy gyengéd emlékeztető sokat segíthet!

2. Hölgyek, figyelem! Ne számítsanak rá, hogy mindíg párjuk cipeli majd Önök helyett csomagjaikat.

Úgy csomagoljunk, hogy utunk során saját poggyászunkat jórészt mi magunk fogjuk cipelni. Jól gondoljuk meg tehát, hogy tényleg szükségünk lesz-e arra az extra pár cipőre, illetve azokra a ruhadarabokra, melyeket utazásunk során bőröndünkből elő sem szoktunk venni.

3. Az éhség és a kimerültség óhatatlanul civakodáshoz vezet

Egy-egy hosszúra nyúlt, turistáskodós nap után kimerültek és farkaséhesek leszünk. Ilyenkor a „Hol együnk?” dilemmája aknaként robbanhat köztünk. Oly sok remek hely közt válogathatunk, ám a bőség zavara gyakran döntésképtelenségbe, esetleg perlekedésbe torkollhat. Egyezzünk meg, hogy egyik nap mi, a másik nap párunk döntse el, hol étkezzünk.

4. Mindig legyen navigációs B-tervünk

Ne hagyatkozzunk kizárólag párunkra a navigálásban. Mindíg legyen tartalékban térkép, illetve lehetőség szerint GPS navigator is, bár ezen utóbbira sem tanácsos kizárólagosan hagyatkozni.

5. Utunk során ne vágjunk bele komoly témába, melyről otthon még soha nem beszélgettünk.

Bár utazás során jóval több időnk van rá, hogy kettesben beszélgethessünk, nem tanácsos olyan témákat elővenni vagy feszegetni, melyekről otthon még komolyabban nem beszélgettünk: így párkapcsolati konfliktusokról, az exünkről, anyagi problémáinkról, gyereknevelési nézeteltéréseinkről. Egy-egy ilyen téma váratlan bedobása teljesen megváltoztathatja, el is ronthatja utazásunk hangulatát. Ugyanez vonatkozik politikai nézeteink ütköztetésére, ha ezekről korábban úgyszintén em esett még szó. A páros vakációt enélkül is épp elég stressz terheli, a fajsúlyosabb kérdéseket jobb tehát otthonra hagyni.

6. Szűkös utazási büdzsé esetén is ragaszkodjunk önálló szálláshoz.

Egy méregdrága városban ésszerű lehet hostelben, közös szobában megszállni. Végtére is, mindössze pár éjszakáról van szó. Ám néhány éjszaka emeletes ágyakban, más utazókhoz alkalmazkodva könnyen hangulatrontóvá, feszültségek forrásává válhat. Ez azonban saját szoba bérlésével – egy alacsonyabb kategóriájú szálláson - elkerülhető. Kicsivel többe kerül, de minden bizonnyal megéri a többletkiadást ha sokkal jobban érezzük magunkat

7. Ha helybéliekkel és más utazókkal szeretnénk ismerkedni, akkor legyünk különösen barátságosak.

Egy idegen szívesebben szólít meg egy másik egyedülálló idegent mint egy párt, legyünk tehát kezdeményezőek és tegyük meg mi az első lépést az ismerkedés útján. Az utazók általában barátságos, nyitott emberek, s ha megtörtük a jeget, máris lehet tovább ismerkedni.

8. Vigyünk magunkkal elegendő fizetőeszközt az utazáshoz

Tartalékoljunk egy hitelkártyát vagy készpénzt pénztárcánkon vagy zsebünkön kívül is. Pénztárcánk ellopása-elvesztése esetén nem megy tönkre az utazásunk és nem szorulunk rá, hogy párunktól kérjünk kölcsönt mindenre.

9. Kényes kérdés: a fürdőszoba hangjai.

Romantikus hangulatunkat romba dönthetik szállodai fürdőszobánból jövő – egyébként teljesen természetes – hangok. Érdemes ilyenkor – például a reggeli tisztálkodáskor - egymást egy kis ideig magunkra hagyni. Egy kellemes, rövid reggeli séta vagy újságolvasással egybekötött kávézgatás a szálló halljában és máris megoldódik a probléma!

10. Sok időt együtt tölteni senkivel sem könnyű.

Érdemes a közös utazás idejére önállóan, önmagunkkal eltöltött időket is betervezni. Még összeszokott pároknál is óhatatlanul feszültségek, kellemetlenségek merülhetnek fel ha éjjel-nappal együtt vannak. Hisz otthon sincsenek sülve-főve együtt, megvan saját megszokott önálló terük. Naponta egyszeri önálló reggeli kávézás, délutáni teázás, naplóírás, olvasás, séta, sportolás, vagy akár egy kis ejtőzős semmittevés önmagunk társaságában kiegyensúlyozottabbá tehet mindkettőnket.

 

Indulás előtt pedig kösse meg utasbiztosítását! Még egy utolsó pillanatban eldöntött utazás esetén se feledkezzen meg róla, hogy önmaga és szerettei biztonságáról gondoskodjon!

Minőségi online utasbiztosítások, átfogó védelemmel, amelyek segítséget nyújtanak világszerte, mindenütt és mindenkor az Ön biztonságáért

Optimális sztornó vagy útlemondási biztosítás védelem utazás előtt a nem várt eseményekre önrésszel vagy anélkül, ha nem tudna elutazni.
 

Útlemondás - 3 500 000 Ft
Útlemondás önrész esetén - 3 500 000 Ft

Rövid időre is köthető minőségi családi utasbiztosítás teljeskörű védelemmel. Kedvező online díjak már egy felnőtt és egy gyerek utas esetén is!

Egészségügyi védelem - 200/100/30 000 000 Ft
Poggyászbiztosítás - 550/400/300 000 Ft
Balesetbiztosítás - 5/4/2 000 000 Ft
 

Online köthető Autó-motor asszisztencia 15 évnél fiatalabb, akár 9 üléses autókra, kisbuszokra, motorokra is Európán belüli utazásokhoz.

Utasok és jármű hazaszállítása - 500 000 Ft
Helyszíni javítás/szállítás -150 000 Ft
Csereautó (nap/autó max. 2 nap) - 20 000 Ft
Szállás (naponta, max. 2 nap) - 25 000 Ft

**390 v. 780 Ft/autó/nap-tól: A díj megállapításakor az utasszámtól függetlenül, egy 10 napos autós utazás egy napra vetített napidíját vettük alapul, az autó korának (10 v. 15 évnél fiatalabb) függvényében