Június 12-én kezdődik Brazíliában a futball-világbajnokság, amelynek nyitómérkőzését az ország legnagyobb városában, Sao Paulóban, a döntőjét pedig egy hónappal később, július 13-án vasárnap Rio de Janeiróban játsszák. Brazíliában óriási városok vannak, a két legnagyobb település Sao Paulo 11,2, valamint Rio de Janeiro 6,3 millió lakossal. De a sorban következő négy városnak is – köztük az ország középpontjában lévő Brazíliavárosnak is – már 2,5 millió fő körüli a lakossága. További tizenegy város pedig jóval 1 millió fő feletti lakossággal bír. Ezekben a nagyvárosokban, szerte az országban, pontosabban tizenkettőben, tizenkét hatalmas futballstadionban rendezik meg a foci vb mérkőzéseit.

A labdarúgó-világbajnokságok immár 80 éves története során számos mérkőzést játszottak le extrém időjárási feltételek mellett. Ez várhatóan Brazíliában sem less másként. A mérkőzésekre 12 különböző stadionban kerül sor, melyek akár több mint 3000 kilométerre is lehetnek egymástól. Az ország hatalmas területéből adódóan Brazília több éghajlati övbe és négy időzónába esik. Az Amazonas-medencében egyenlítői az éghajlat, meleg (27 C), állandóan páradús levegővel. Az ország észak-keleti részén december és március között heves esőzések vannak, máskor viszont időszakos szárazság sújtja a területet. Brazília többi részén egy nedves, csapadékos és egy szárazabb időszakot (tél) különböztethetünk meg. Az előbbi decembertől áprilisig tart, míg az utóbbi júniustól augusztusig.

S nem feledkezzenek meg az utasbiztosításról sem. Indulás előtt még akár egy nappal is megköthetik a Mondial Assistance zászlóvívő Őrangyal utasbiztosításainkat, melyeket -- egyedülálló fedezeteivel, kitűnő ár-érték arányaival és szolgáltatásaival – különösen a tengerentúli, illetve hosszabb utakra ajánlunk Önöknek. Az Őrangyal csomagjainkat online, illetve a Mondial Assistance partnereinél, azaz utazási irodákban is megvásárolhatják.

Indulás előtt pedig kösse meg utasbiztosítását! Még egy utolsó pillanatban eldöntött utazás esetén se feledkezzen meg róla, hogy önmaga és szerettei biztonságáról gondoskodjon!

Minőségi online utasbiztosítások, átfogó védelemmel, amelyek segítséget nyújtanak világszerte, mindenütt és mindenkor az Ön biztonságáért

Optimális sztornó vagy útlemondási biztosítás védelem utazás előtt a nem várt eseményekre önrésszel vagy anélkül, ha nem tudna elutazni.
 

Útlemondás - 3 500 000 Ft
Útlemondás önrész esetén - 3 500 000 Ft

Rövid időre is köthető minőségi családi utasbiztosítás teljeskörű védelemmel. Kedvező online díjak már egy felnőtt és egy gyerek utas esetén is!

Egészségügyi védelem - 200/100/30 000 000 Ft
Poggyászbiztosítás - 550/400/300 000 Ft
Balesetbiztosítás - 5/4/2 000 000 Ft
 

Online köthető Autó-motor asszisztencia 15 évnél fiatalabb, akár 9 üléses autókra, kisbuszokra, motorokra is Európán belüli utazásokhoz.

Utasok és jármű hazaszállítása - 500 000 Ft
Helyszíni javítás/szállítás -150 000 Ft
Csereautó (nap/autó max. 2 nap) - 20 000 Ft
Szállás (naponta, max. 2 nap) - 25 000 Ft

**390 v. 780 Ft/autó/nap-tól: A díj megállapításakor az utasszámtól függetlenül, egy 10 napos autós utazás egy napra vetített napidíját vettük alapul, az autó korának (10 v. 15 évnél fiatalabb) függvényében