Szabadságunkat gondosan megterveztük és jóleső izgalommal számoljuk a napokat indulásig. Milyen jó lesz majd útrakelni, milyen jó lesz majd egy nagyot utazni! Mégis megtörténhetnek velünk váratlan, kellemetlen események, melyek idegzetünket és pénztárcánkat egyaránt megtépázzák. Előfordulhat, hogymire hazaérkezünk, akár máris útra kelhetnénk a nyaralási fiaskót kipihenni!

Előfordulhat, hogy tudomásunk szerint minden kockázat ellen biztosítottuk magunkat, és csak az utazás során derül ki, hogy mégsem, de akkor már késő. Egy megtörtént eset: A család olaszországi útjához egy ismert nemzetközi autókölcsönzőtől bérelt gépkocsit két hétre. Az autókölcsönzést megelőzően felhívták a hitelkártyájukat kibocsátó bankot mert úgy tudták, hogy ha erre a hitelkártyára terhelik az autókölcsönzést, akkor nem szükséges az autókölcsönző által kínált - a kötelező felelősségbiztosítási díjon felüli - és nem éppen olcsó kiegészítő biztosításokat megvásárolni. A bank telefonos ügyfélszolgálata a család számára megerősítette, hogy valóban így áll a dolog, s baleset vagy kár esetén ők közvetlenül az autókölcsönzővel el is intézik a kárrendezést.

Történetünk családja tehát kipipálta az autóbiztosítást az utazási intézendők listáján, majd hamarosan útra kelt. Ám alig egy-két órája autóztak a szépséges Itáliában, amikor egy benzinkútnál, tankolást követően, de még álló helyzetben, jobbról váratlanul elkapta autójuk elejét egy élesen balra kanyarodó, s nem éppen megfontoltan haladó olasz gépkocsi. Szerencsére személyi sérülés nem történt, csak a bérautó sárhányója sérült, valamint a karosszéria egy pici darabja.

Az esemény és a kapcsolódó kétórás adminisztrálási folyamat sokkolta családunkat, mely eddig balesetmentesen autózott. De nem nyugtalankodtak túlságosan, hiszen – gondolták - bankjuk biztosító partnere majd úgyis intézi a dolgokat a gépkocsi leadása után. De nem így történt! Amikor ugyanis a család nyaralóhelyéről telefonon felhívta a bankját, hogy bejelentse a káresetetet, akkor ügyfélszolgálatuk nyomban úgy tájékoztatta őket, hogy kiegészítő biztosításuk Olaszországra nem érvényes! És hiába volt minden, a hivatkozás korábbi telefonos felvilágosításra, félretájékoztatásra, illetve nem teljeskörű tájékoztatásra. Családunk döbbenten vette tudomásul, hogy a tervezett nyaralási büdzsén felül a bérautó rendbehozatalának költségét is viselniük kell.

Lehangolódva és megtörten érkeztek meg üdülésük színhelyére, ahol a továbbiakban már nem merték gépkocsijukat használni. Erre szerencsére nem is volt szükségük, mégis nyomasztólag hatott, hiszen behatárolta, hogy mit csinálhatnak és mit nem, hogy mit láthatnak és mit nem. És úgy döntöttek hogy hazafelé kerülőúton, nem Olaszországon keresztül fognak utazni, hogy bérautójuk teljeskörűen biztosítva legyen.

Második történetünk családja viszont még csak nem is sejtette, hogy egyáltalán megtörténhet vele az, ami franciaországi útján megtörtént vele. A többgyerekes család nyaralásához apartmant bérelt, melyet online választott ki és foglalt le. Útjukhoz utasbiztosítást is vásároltak, majd útrakeltek. A vakáció remekül sikerült, nagyon jól érezték magukat, s mivel a bérelt apartmanban önellátóak voltak jutott büdzséjükből érdekes kirándulásokra és programokra is. Az üdülés végén rendbetették a lakást, igyekeztek mindent úgy hagyni, ahogyan találták.

A sokk hazaérkezésük után néhány nappal érte őket, amikor a külföldi bérbeadó emailben bejelentkezett és “károkozásért” pénzt követelt. Állítása szerint történetünk családja tönkretette az apartman bejárati ajtajának zárát, melynek javítása száz euróba került. Való igaz, hogy a szóbanforgó ajtót körülményes volt nyitni és zárni, ám amikor a család ezt még a nyaralás során felvetette, akkor a bérbeadó válasza az volt, hogy a zárnak semmi baja, csak “kicsit technikásabban kell forgatni a kulcsot”. Egy másik kifogása az volt, hogy az egyik szoba falán eltávolíthatatlan filctoll nyomokat talált, amit biztosan a gyerekek okoztak. A nappaliban lévő szőnyeg pedig a bérbeadó szerint vörösbor-foltos volt. Az apartman bérbeadója második üzenetében már a magyar család biztosítójának nevét és elérhetőségét követelte. A család ugyanis tagadta a bérbeadó állításait és nem akart fizetni. Azt pedig nem is értette, hogy a bérbeadó miért követeli biztósítójának adatait, hiszen saját lakásbiztosításának nem volt olyan fedezete, mely egy ilyen esetre vonatkozhatott volna.

Utazási biztosításukat átnézve sem találtak helyzetükre alkalmazható passzust. Hosszas telefonálgatás nyomán jöttek rá, hogy a bérbeadó követelése utazási felelősségbiztosításra célzott. Ám történetünk családjának ilyen nem volt. Többfordulós üzenetváltás, a bérbeadó részéről perrel és az apartmankiadással foglalkozó portálokon történő kipellengérezéssel való fenyegetőzést követően a család megadta magát és száz eurót átutalt a bérbeadó számlájára. Ezzel nyomban vége is szakadt az agresszív hangú fenyegető üzeneteknek és a család végre megnyugodhatott.

De ez a jól sikerült nyaralás kizárólag erről az epizódról maradt sokáig emlékezetes.

Mindkét család levonta megkeseredett utazási története tanulságait. Bár nem igazán élték át a minden rosszban van valami jó igazát, ez mégis megnyugvással töltötte el őket. A következő utazásukat hipertudatosan fogják megszervezni, biztosítani! Az autóbérlő család saját kárán tanulta meg, hogy teljeséggel ő maga felel azért, hogy pontosan megismerje, hogy egy akció során mit kap és mit nem. Hogy nem lehet kizárólag a telefonos ügyfélszolgálatra hagyatkozni: kérni és gondosan tanulmányozni kell az ilyen és hasonló akciók irásbeli feltételeit is. Hogy nem biztos, hogy amit “olcsón” vagy “ingyen” adnak, az valóban az is. Az apartmanbérlő család pedig rájött, hogy létezik felelősségbiztosítási fedezettel is rendelkező utasbiztosítás. Hogy apartmanbérléskor minden feltételt előre meg kell ismerni, hogy írásbeli szerződést kell kötni, s hogy az átadás-átvételt is gondosan elő kell készíteni.

Utazni mindig kockázatos és nincsen tökéletesen bebiztosítható utazás. Viszont ami ellen lehet védekezni, az ellen kell is. Így lehet a legjobb esélyünk rá, hogy valóban Bon Voyage lesz az, amit magunknak és családunknak megálmodtunk.

 
Indulás előtt pedig kösse meg utasbiztosítását! Még egy utolsó pillanatban eldöntött utazás esetén se feledkezzen meg róla, hogy önmaga és szerettei biztonságáról gondoskodjon!

Minőségi online utasbiztosítások, átfogó védelemmel, amelyek segítséget nyújtanak világszerte, mindenütt és mindenkor az Ön biztonságáért

Optimális sztornó vagy útlemondási biztosítás védelem utazás előtt a nem várt eseményekre önrésszel vagy anélkül, ha nem tudna elutazni.
 

Útlemondás - 3 500 000 Ft
Útlemondás önrész esetén - 3 500 000 Ft

Rövid időre is köthető minőségi családi utasbiztosítás teljeskörű védelemmel. Kedvező online díjak már egy felnőtt és egy gyerek utas esetén is!

Egészségügyi védelem - 200/100/30 000 000 Ft
Poggyászbiztosítás - 550/400/300 000 Ft
Balesetbiztosítás - 5/4/2 000 000 Ft
 

Online köthető Autó-motor asszisztencia 15 évnél fiatalabb, akár 9 üléses autókra, kisbuszokra, motorokra is Európán belüli utazásokhoz.

Utasok és jármű hazaszállítása - 500 000 Ft
Helyszíni javítás/szállítás -150 000 Ft
Csereautó (nap/autó max. 2 nap) - 20 000 Ft
Szállás (naponta, max. 2 nap) - 25 000 Ft

**390 v. 780 Ft/autó/nap-tól: A díj megállapításakor az utasszámtól függetlenül, egy 10 napos autós utazás egy napra vetített napidíját vettük alapul, az autó korának (10 v. 15 évnél fiatalabb) függvényében