Ez egy igazi időutazás volt. Kuba egy kuriózum sok mindenben. Csodálatos természeti adottságok, a ’60-as évek Karib-tengeri változata, de egyben akár 200 évet is visszaléphetünk az időben.

Varadero valóban az egyik legszebb strand a világon. Leírásához nagyobb irodalmi véna szükséges, de az, hogy lélegzetelállító, közel áll a valósághoz. De strandokról sokan sokfélét írtak már, én nem ezt teszem.

Havanna romjaiban is csodálatos, nyüzsgő, élettel teli nagyváros. A szegénység ellenére is szinte minden sarkon van valami érdekes. Az emberek – elnyomás ide, elnyomás oda – kedvesek, vidámak és mosolygósak. Főtere maga a történelem, de kikötője is élmény. Az ’50-es évek roncshoz közelálló amerikai autói még mindig futnak és üzemben tartja őket a kifogyhatatlan leleményesség. Azt hittem, hogy időutazáson vagyok, de ekkor még nem jártam Trinidadban.

Egy szép napon elindultunk Varadero repülőterére, hogy elrepüljünk a Karib-tengeri oldalra, Trinidad városába. Feleségem a repülőtéren – meglátva a gépet – vissza akart fordulni. Egy DC-3-as gép várt ránk. Legkevesebb 55-60 éves lehetett. Csak a jóvágású kapitány kellemes humora és barátságos határozottsága segítette át a mintegy 20 fős csoportot, hogy ne hiúsoljon meg ez a kirándulás. A repülés kifogástalan volt és mivel viszonylag alacsonyan szálltunk, így sokat láttunk ebből a gyönyörű országból.

Aztán jött az igazi időutazás: Trinidad. Mínusz 200 év egyetlen óra után. Az egész város az UNESCO világörökség része és ottjártunkkor már jó része rendbe volt téve. Mint a gyarmati időkben ragyogó haciendák, ültetvények a környéken, de még a régi ivók vagy éppen üzletek is a múltat idézték. A főtéren álló egyik ház múzeumnként berendezve várta a meleg elől menekülő turistákat. Minden ajtó, ablak nyitva, de belül mégis kellesmes, szinte hűvösnek tűnű levegő fogadott. Az épületet úgy építették meg,hogy állandóan mozog a levegő, mert tudatosan légcsatornákat alakítottak ki és az ablakok spalettáin a fényvédő farácsozattal még az intenzitás is szabályozható. Az első légkondícionálás és teljesen energiatakarékos. Csoportunk kis pihenőt tartott egy kellemes étterem-presszo árnyas kerthelységében. A hűs koktélok mellett pillanatok alatt előkerült három zenész, akik azonnal karneváli hangulatot teremtettek. Zene, tánc a semmiből. Ez egyébként is jellemző Kubára. Zene nélkül nem élet az élet. Hát ők tudnak élni, az biztos.

Honfitársaink közül viszonylag kevesen jutnak el Kubába. Ennek oka az anyagiak mellett tán az is lehet, hogy nincs közvetlen járat, át kell szállni Párizsban, Frankfurtban, vagy Amszterdamban. Figyelembe kell venni azt is, hogy ilyen távolságra, az átállást is beleszámítva, legalább 2 hétre érdemes menni. A szállodák nagy többsége közvetlenül a csodálatos homokos, tiszta, tengerpartra épült. Enni, inni szinte egész nap lehet, nap közben animátorok szervezik a nyaralók szórakoztatását, tánc oktatását, esténként a szállodák színpadán van zenés, táncos, műsor. Gyakran az esti étkezések alatt is élő zenekar játszik. Egyébként is a tengerparton és a városokban is számos helyen lehet találkozni zenekarokkal.

Az érkezést követően gyorsan megy az útlevél és vám vizsgálat, de kell a vízumot helyettesítő még itthon beszerzett turista kártya. Az útlevélbe nem pecsételnek. Újabban kérik az utas eü. biztosítását igazoló, nem amerikai biztosító, igazolását. Ha ilyen nincs napi 3 euróért kiváltható. Szükség esetén a szálloda hív orvost, de sok helyen eü. személyzet is rendelkezésre áll. A gyakorlat az, hogy minden vizsgálatért és gyógyszerért helyben kell fizetni, de nyugtát adnak és itthon a kiadást a biztosítónk megtéríti.

Aki többet akar látni az országból, a szállodákban benevezhet számos város látogatásra, külső kulturális vagy természet ismereti programra. Az ország számos pontján lehet szervezett körülmények kötött búvárkodni is. Manapság lehetőség van arra is, hogy a túristák magánszállásokat és magán éttermeket látogassanak. Ezt főleg a fiatalabb korosztály kedveli.

Kuba éghajlata szubtrópikus, ami kellemessé teszi az év nagy részében. Két évszak van: száraz, kb. November végétől május végéig. Az év többi hónapja a forró esős időszak, ilyenkor keletkeznek a hurrikánok. Az április különösen kedvező hónap, mert ez már utószezon, így olcsóbb és kellemesebb is.



Indulás előtt pedig kösse meg utasbiztosítását! Még egy utolsó pillanatban eldöntött utazás esetén se feledkezzen meg róla, hogy önmaga és szerettei biztonságáról gondoskodjon!

Minőségi online utasbiztosítások, átfogó védelemmel, amelyek segítséget nyújtanak világszerte, mindenütt és mindenkor az Ön biztonságáért

Optimális sztornó vagy útlemondási biztosítás védelem utazás előtt a nem várt eseményekre önrésszel vagy anélkül, ha nem tudna elutazni.
 

Útlemondás - 3 500 000 Ft
Útlemondás önrész esetén - 3 500 000 Ft

Rövid időre is köthető minőségi családi utasbiztosítás teljeskörű védelemmel. Kedvező online díjak már egy felnőtt és egy gyerek utas esetén is!

Egészségügyi védelem - 200/100/30 000 000 Ft
Poggyászbiztosítás - 550/400/300 000 Ft
Balesetbiztosítás - 5/4/2 000 000 Ft
 

Online köthető Autó-motor asszisztencia 15 évnél fiatalabb, akár 9 üléses autókra, kisbuszokra, motorokra is Európán belüli utazásokhoz.

Utasok és jármű hazaszállítása - 500 000 Ft
Helyszíni javítás/szállítás -150 000 Ft
Csereautó (nap/autó max. 2 nap) - 20 000 Ft
Szállás (naponta, max. 2 nap) - 25 000 Ft

**390 v. 780 Ft/autó/nap-tól: A díj megállapításakor az utasszámtól függetlenül, egy 10 napos autós utazás egy napra vetített napidíját vettük alapul, az autó korának (10 v. 15 évnél fiatalabb) függvényében