Salzburg Mozart városa, az UNESCO világörökség része, méltán híres történelmi nevezetességeiről és érdekes látnivalóiról. A Mönchsberg hegyen áll a Hohensalzburg vára, mely Közép-Európa legnagyobb, teljesen épen maradt vára, amit sokan a város szimbólumaként ismernek. A Mirabell-kastélyt is a hozzá tartozó parkot is kedvelik a turisták, főleg a romantikus esküvők helyszíneként ismerik. Természetesen Mozart szülőházát sem szabad kihagynia azoknak, akik ellátogatnak Salzburgba, mert egy körséta keretében végig lehet járni az eredeti lakóhelységeket, a szomszédban pedig egy korhű polgári lakást is megtekinthetünk.

Igazi élményt tartogat a látogatók részére a Hellbrunni kastély parkja és vízi játékai. Egykor a kastély vendégeit szórakoztató vízi játékok, ma a turistákat bűvölik el többek között a rejtett fúvókákból előtörő vízsugarakkal, a mozgó figurák játékával és a vízsugáron táncoló koronával. Ez az élmény kicsiknek és nagyoknak egyaránt feledhetetlen szokott lenni.

Sokan még ajánlani szokták a top látnivalók közül a Természet Házát, a Salzburgi Museumot és az Állatkertet is. Illetve nem szabad kihagyni Salzburg óvárosát sem. Egy fárasztó 2-3 napos városnézés és a tavasszal nem is szokatlan 25 fok legmagasabb hőmérséklet elővigyázatosságra int minden turistát. Érdemes még itthon jól felkészülni a sokszor kimerítő kirándulásokra. Utasbiztosítás nélkül pedig még 1 napos külföldi utazásokra sem érdemes elmenni, hiszen sokszor már egy üdítő vagy kávé árán be tudjuk biztosítani magunkat és családunkat, előre nem látható eseményekre.

 

Európai utazásokhoz kínálunk:

Indulás előtt kösse meg utasbiztosítását! Még egy utolsó pillanatban eldöntött utazás esetén se feledkezzen meg róla, hogy önmaga és szerettei biztonságáról gondoskodjon!

Weboldalunkon kikalkulálhatja utasbiztosítását, és ha minket választ, akkor a világ egyik legnagyobb utasbiztosítója fog vigyázni Önre és családjára is utazása alatt!

Minőségi online utasbiztosítások, átfogó védelemmel, amelyek segítséget nyújtanak világszerte, mindenütt és mindenkor az Ön biztonságáért

Optimális sztornó vagy útlemondási biztosítás védelem utazás előtt a nem várt eseményekre önrésszel vagy anélkül, ha nem tudna elutazni.
 

Útlemondás - 3 500 000 Ft
Útlemondás önrész esetén - 3 500 000 Ft

Rövid időre is köthető minőségi családi utasbiztosítás teljeskörű védelemmel. Kedvező online díjak már egy felnőtt és egy gyerek utas esetén is!

Egészségügyi védelem - 200/100/30 000 000 Ft
Poggyászbiztosítás - 550/400/300 000 Ft
Balesetbiztosítás - 5/4/2 000 000 Ft
 

Online köthető Autó-motor asszisztencia 15 évnél fiatalabb, akár 9 üléses autókra, kisbuszokra, motorokra is Európán belüli utazásokhoz.

Utasok és jármű hazaszállítása - 500 000 Ft
Helyszíni javítás/szállítás -150 000 Ft
Csereautó (nap/autó max. 2 nap) - 20 000 Ft
Szállás (naponta, max. 2 nap) - 25 000 Ft

**390 v. 780 Ft/autó/nap-tól: A díj megállapításakor az utasszámtól függetlenül, egy 10 napos autós utazás egy napra vetített napidíját vettük alapul, az autó korának (10 v. 15 évnél fiatalabb) függvényében