A hetvenes években a történelmi egyházak hitelvesztésével főleg az alternatív egyházak, az ősi tanok és keleti filozófiák mentén szerveződtek a spirituális utak. Manapság nem a nagy világvallások, hanem inkább az abból táplálkozó, illetve abba gyökerező személyes meggyőződések hajtják a turistákat: az alternatív gyógymódok, spirituális terápiák, és az autentikus környezetben, esetleg saját guruval gyakorolt reiki és jógaórákon kívül az önismeret vált fontossá.

A kilencvenes évek elején aztán az egészséges életmód és az egyén kiteljesedését szolgáló életmódmagazinok wellness mámorában egyre többen, és egyre többet kezdtek el költeni például gyógyító kristályokra, tisztítókúrákra mágnes-zene- hang-fény és virágterápiákra és ki tudja mi mindenre.

Egyes szakemberek szerint ez a szellemi-lelki éhség nemhogy csökkent volna, hanem egyre csak fokozódik, ezért a hit és a spiritualitás mára napjaink egyik legfontosabb, hovatovább legdrágább árucikke lett. Egy kanadai tanulmány szerint, a csillapíthatatlan igényünk a következő években világszerte intenzíven alakítja majd nemcsak a fogyasztói szokásainkat, de a turizmus és a vendéglátás iparágát is. Az önkiteljesedést, az önmegvalósítást és az öngyógyítást ugyanis a jómódú nyugati társadalmak, illetve a kevésbé tehetős országok polgárai egyaránt az otthonuktól távol, más kontinenseken keresik. A növekvő kereslet miatt, az USA-ban egyre több utazásszervező igyekszik magának kihasítani egy-egy szeletet az amerikai spirituális turizmus 21 milliárd dolláros tortájából.

Ugyanakkor az európai, sőt hazai irodák is látnak fantáziát az ilyen jellegű utakban.

Thaiföld, India Peru, Japán a legkeresettebb országok, de Dobogókőtől az Attila dombon és az angliai Stonehenge-en át, egészen a Machu Picchuig a legkülönfélébb helyszínek után is érdeklődnek az utazók. A spirituális turizmus sikere ugyanis abban rejlik, hogy kortól és anyagi helyzettől függően, mindenki megtalálhatja a maga tornacipős-egytál rizses zarándokútját, vagy a legdrágább kezelésekkel összekapcsolt kéthetes önismereti kurzusát.

A megbillent egyensúly helyreállítására, s a belső békére áhítozók – hivők és nem hivők egyaránt – egyre gyakrabban választanak tehát nem hagyományos nyaralási, utazási lehetőségeket lelki megújulásra, vallási hitük megerősitésére, vagy akár spirituális újjászületésre. Ép testben ép lélek tartja a régi mondás, ám napjainkban e bölcs tanítás fordítottja is hódít, mely a fizikai lét és tudat ellentétpárjában a tudatra helyezi a hangsúlyt, mint testi-lelki egészségünk meghatározó tényezőjére: „ép lélekben ép test”.

 

Indulás előtt pedig kösse meg utasbiztosítását! Még egy utolsó pillanatban eldöntött utazás esetén se feledkezzen meg róla, hogy önmaga és szerettei biztonságáról gondoskodjon!

Minőségi online utasbiztosítások, átfogó védelemmel, amelyek segítséget nyújtanak világszerte, mindenütt és mindenkor az Ön biztonságáért

Optimális sztornó vagy útlemondási biztosítás védelem utazás előtt a nem várt eseményekre önrésszel vagy anélkül, ha nem tudna elutazni.
 

Útlemondás - 3 500 000 Ft
Útlemondás önrész esetén - 3 500 000 Ft

Rövid időre is köthető minőségi családi utasbiztosítás teljeskörű védelemmel. Kedvező online díjak már egy felnőtt és egy gyerek utas esetén is!

Egészségügyi védelem - 200/100/30 000 000 Ft
Poggyászbiztosítás - 550/400/300 000 Ft
Balesetbiztosítás - 5/4/2 000 000 Ft
 

Online köthető Autó-motor asszisztencia 15 évnél fiatalabb, akár 9 üléses autókra, kisbuszokra, motorokra is Európán belüli utazásokhoz.

Utasok és jármű hazaszállítása - 500 000 Ft
Helyszíni javítás/szállítás -150 000 Ft
Csereautó (nap/autó max. 2 nap) - 20 000 Ft
Szállás (naponta, max. 2 nap) - 25 000 Ft

**390 v. 780 Ft/autó/nap-tól: A díj megállapításakor az utasszámtól függetlenül, egy 10 napos autós utazás egy napra vetített napidíját vettük alapul, az autó korának (10 v. 15 évnél fiatalabb) függvényében