A 12 pénztárcából 11-et juttattak vissza a finn fővárosban. Egy finn üzletember, Lasse Luomakoski (27) Helsinki belvárosában talált rá az egyik teszt-pénztárcára. “Mi, finnek természetünknél fogva becsületesek vagyunk” – mondta. “Kicsi, csendes és szoros közösség a miénk. Nálunk kevés a korrupció, s még a tiloson sem hajtunk át” – tette hozzá. Egy, a Kallio munkásnegyedben élő,  hatvanas éveiben járó házaspár pedig így nyilatkozott: “Természetesen visszajuttattuk a pénztárcát. A becsületesség egy belülről fakadó meggyőződés”.

Helsinki kiváló célpontja a természetet, az aktív üdülést és nyugalmat kedvelőknek. Aki a finn fővárost választja, az a világ egyik legjobban működő, modern de hagyományait mégis őrző, friss, fiatalos, tiszta és biztonságos városba csöppen. Egy nem egészen másfél milliós főváros, amelyet imádnak az induló vállalkozók, amely tavaly Európa designfővárosa volt, és amelynek stabil helye van az első tíz legélhetőbb városok listáján. S hogy miről híres? Többek között magas színvonalú oktatási rendszeréről, csúcsminőségű szolgáltatásairól és  pezsgő kulturális életéről. A hokisportról és a szaunáról. Évente körülbelül 80 művészeti fesztivált rendeznek a városban és környékén. Finnország mindig is a téli sportok egyik fellegvárának számított. Nem véletlen tehát, hogy a város kellős közepén március végéig óriási jégpálya várja a korcsolyázókat. A főpályaudvar mellett elterülő Icepark vasárnap este 7-ig, a hét többi napján 9-ig tart nyitva. A városban ezen kívül több jégpálya és fedett jégcsarnok is működik, a másik nemzeti sportnak számító sífutáshoz pedig 180 kilométernyi pálya áll rendelkezésre. A város központjától 9 kilométerre elhelyezkedő Paloheinä Recreational Centre-ben (Pakilantie 124) még felszerelést is bérelhetünk a sportoláshoz. A wellness-programokat keresőket pedig számos nyilvános szauna, spa és wellness-szalon hívogatja.

Forrás és További információ:

A 12 pénztárcából 6-ot juttattak vissza tulajdonosaiknak a berliniek. A tanárképzős Seyran Coban egy fiatal férfival egyidejűleg talált rá a tárcára, ám nem engedte, hogy ő vegye magához. „Nem bíztam meg abban a fiúban. Az emberek gyakran voltak velem becsületesek, s ha én magam is így teszek, akkor ezt is fogom majd viszonzásul kapni” – magyarázta. Abel Ben Salem (46) pedig így kommentálta a tárca visszaadását: „Láttam a fotót, melyen az anya volt látható gyermekével. Bármi más fontos dolog volt is benne, egy ilyen tárgy biztosan sokat jelent tulajdonosának”. Mindazonálatal, egy, a negyvenes évei elején járó férfi gyorsan magához ragadta a talált tárcát, betette táskájába, majd tíz percen át hívta egyik számot a másik után telefonján – ám hívásai k közül egyik sem futott be a Readers Digest riportereihez.

Berlin, a multikulti német főváros rendkívül sokszínű látnivalóival, gazdag kulturális életével, valamint energikus és egyben laza életstílusával hódít.

A történelmi építmények és kortárs építészet, valamint a hagyomány és modernség közötti feszültség az, ami a városnak különleges karaktert ad. A berlini nevezetességek egy  nemzet teljes történelmét mesélik el a Brandenburgi Kaputól egészen a Szövetségi Kancellári Hivatalig. A német fővárosban található az összes nagy kormányzati épület, köztük a történelmi Reichstag, a német parlament székháza.

Berlin a művészetek, a művészek és a múzeumok városa is. Több mint 170 múzeum – köztük a világhírű Múzeum sziget – mutatja be a világ  különleges művészeti értékeit. Jeles zenekarok – mint a nemzetközi hírnévnek örvendő Berlini Filharmonikusok – és a három nagy operaház szenzációs opera és balett előadásaikkal teszik Berlint a klasszikus stílus világ minden tájáról érkező szerelmeseinek Eldorádójává. A számos színház, varieté, revüszínház és rengeteg kabaré gondoskodik a minden ízlést kielégítő szórakoztatásról.

Berlin határozza meg a legújabb trendeket az életstílus, zene és művészet terén. Kreativitása által ihletve egyre több művész érkezik a világ minden tájáról Berlinbe, és teszi a metropolisztma is Európa egyik legizgalmasabb helyévé. Folyamatos változás jellemzi az élénk, energiával lüktető német metropoliszt.

Ugyanakkor Berlin egy nyugodt város is, rengeteg szabad, levegős térrel, az intenzív  nyüzsgésben megpihenhetünk. Berlin Németország legzöldebb metropolisza terjedelmes parkokkal, erdőkkel és tavakkal. Ezt a nyugalmat a városban mindenhol meg lehet találni. Nyáron Berlinben kint a szabadban zajlik az élet: parti bárokban, kávézókban, szabadtéri mozikban és színházakban, ahol élvezhetjük a napsütést és a nyári esték hangulatát.

Forrás és További információ:

A 12 pénztárcából 4-et juttattak vissza Rió lakói.  Az egyik üzleti negyedben egy huszas évei vége felé járó nő visszajuttatta pénztárcánkat – ám egyetlen fillér nélkül. De a 73-éves Delma Monteiro Brandāo egy másikat érintetlenül juttatott vissza azt követően, hogy lányunokáját elhozta az iskolából. „Ez nem az enyém!” – jelentette ki. „Egyszer kamaszlány koromban fizetés nélkül vittem el egy magazint egy áruházból. Amikor anyám rájött erre, azt mondta nekem, hogy ez elfogadhatatlan cselekedet.

Népek és kultúrák keveredése, fantasztikus növény-és állatvilág, sokszínűség, barátságos emberek, kitűnő konyha és a szamba megszűnni nem akaró ritmusa jellemzi ezt az ezerarcú, hatalmas országot. A Brazíliába utazónak páratlan élményben van része: megismerkedhet a természet különleges képződményeivel, vízesésekkel és nemzeti parkokkal, Rio de Janeiro lenyűgöző szépségével, élvezheti a brazilok vendégszeretetét és bepillantást nyerhet e különleges ország életébe.

Az olimpia és a foci-vb miatt Brazília a következő években várhatóan egyre több turistát vonz majd. A latin-amerikai országot ugyanakkor veszélyes helyként könyvelte el a nemzetközi sajtó; folyamatosak a hírek a rablásokról, lopásokról, drogokról és erőszakról. Az viszont nem derül ki ezekből a hírekből, hogy a mindennapok során mennyire veszélyes hely Brazília, és hogy hogyan kerülheti el a bajt az utazó. A kérdésre, hogy menjünk-e, vagy ne, egyértelmű a válasz: menjünk! Csak okosan. Csak néhány óvintézkedés, és feltehetőleg nem lesz gond. Egy kis felkészülés az utazás előtt, és a szép emlékek mellett értékeink is megmaradnak. A legfontosabb óvintézkedés az állatvilágból kölcsönzött mimikri! Simuljunk bele környezetünkbe, ha pedig, télen utazunk a brazil nyárba, barnuljunk le egy kicsit a parton, mielőtt városnézésre indulnánk.

Forrás és további információ:

 
Indulás előtt pedig kösse meg utasbiztosítását! Még egy utolsó pillanatban eldöntött utazás esetén se feledkezzen meg róla, hogy önmaga és szerettei biztonságáról gondoskodjon!

Minőségi online utasbiztosítások, átfogó védelemmel, amelyek segítséget nyújtanak világszerte, mindenütt és mindenkor az Ön biztonságáért

Optimális sztornó vagy útlemondási biztosítás védelem utazás előtt a nem várt eseményekre önrésszel vagy anélkül, ha nem tudna elutazni.
 

Útlemondás - 3 500 000 Ft
Útlemondás önrész esetén - 3 500 000 Ft

Rövid időre is köthető minőségi családi utasbiztosítás teljeskörű védelemmel. Kedvező online díjak már egy felnőtt és egy gyerek utas esetén is!

Egészségügyi védelem - 200/100/30 000 000 Ft
Poggyászbiztosítás - 550/400/300 000 Ft
Balesetbiztosítás - 5/4/2 000 000 Ft
 

Online köthető Autó-motor asszisztencia 15 évnél fiatalabb, akár 9 üléses autókra, kisbuszokra, motorokra is Európán belüli utazásokhoz.

Utasok és jármű hazaszállítása - 500 000 Ft
Helyszíni javítás/szállítás -150 000 Ft
Csereautó (nap/autó max. 2 nap) - 20 000 Ft
Szállás (naponta, max. 2 nap) - 25 000 Ft

**390 v. 780 Ft/autó/nap-tól: A díj megállapításakor az utasszámtól függetlenül, egy 10 napos autós utazás egy napra vetített napidíját vettük alapul, az autó korának (10 v. 15 évnél fiatalabb) függvényében