A nemrégiben elhunyt Neil Armstrong közel fél évszázaddal ezelőtt történt Holdra lépése óta sokat változott a világ: mára a világűr nemcsak az e szakmai pályát választó űrhajósoké, illetve a kereskedelmi űrutazást illetően már nem is csak az e különleges élményre áhítozó vastag pénztárcájú milliárdosoké. Egy-két even belül már rajtolnak a "fapadosok" is, járataikra, előleg fejében akár már most is lehet helyet foglalni.

Anousheh Ansari, amerikai üzletasszony, a világ első női űrturistája.

"Sohasem adtam fel a gondolatot, hogy egy napon a világűrbe fogok repülni. Még "B" tervem is volt! Kisgyermekként nagyszüleim házának erkélyén aludtam , s a gyönyörűséges éjszakai égboltot bámultam. A világűr mindíg is érdekelt, misztériuma mindíg is elvarázsolt. Meg is mondtam szüleimnek, hogy eljön majd a nap, amikor majd a világűrbe utazom!

Az iráni származású, multimilliomos - végzettségét tekintve villamosmérnők és informatikus - amerikai Anousheh Ansari a negyedik magánember aki a Space Adventures nevű cég ügyfeleként eljutott a világűrbe, pontosabban a Nemzetközi Űrállomásra  a 14. expedíció tagjaként, Az amerikai üzletasszony négymilliárd forintnak megfelelő összeget fizetett a tíznapos űrutazásért, mely 2006-ban valósult meg. Egyébként nagy Star Trek-rajongó és sokat tett az űrkutatásért: nevéhez fűződik az X-Prize díj. Alapítványa tízmillió dollárt ajánlott annak a fejlesztőnek, aki egy három ember szállítására alkalmas járművet száz kilométer magasságba juttat, két héten belül két alkalommal. Az X-Prize alapítvány pályázatán végül Burt Rutan, és a SpaceShipOne győzedelmeskedett.

Versenyfutás a világűr kereskedelmi meghódításáért

Jelenleg több  magáncég is verseng a kereskedelmi célú utazások több mint ezer milliard dollárra becsült piacáért.  Az űrturisták számára tervezett utak, más néven űrugrások  100 kilométeres magasságba röpítik majd fel a jelentkezőket,  ahol néhány percre megtapasztalhatják a súlytalanság állapotát és "odafentről" gyönyörködhetnek Földünk látványában. A turisztikai célú utazások mellett több szuborbitális repülési terven is dolgoznak kutató- és akadémiai intézetek számára.

A Space Adventures eddig nyolc alkalommal hét civilt utaztatott a Nemzetközi Űrállomásra. Legutóbb a kanadai Cirque du Soleil alapítója, Guy Laliberté járt az űrállomáson turistaként, de az elsőkhöz képest ő már kétszeres árat, 40 millió dollárt fizetett. Emlékezetes, hogy az ötödik és hetedik űrturista Charles Simonyi magyar származású amerikai szoftverfejlesztő és üzletember volt, aki 2007-ben és 2009-ben is járt a kozmoszban.

A Virgin Galactic, a polgári űrrepülés kifejlesztésében élenjáró milliárdos Sir Richard Branson cégbirodalmának űrutazással foglalkozó ága már közel 60 millió dolláros előleget gyűjtött be leendő turisztikai űrutazásaira, amelyek ára személyenként már "mindössze" 200 ezer dollár. Februárban a cég bejelentette, hogy a tesztrepüléseket már az idén megkezdik, a világűrbe az első fizető utasokat jövőre vagy legkésőbb 2014-ben viszik el. Az űrturista program nyitányaként Sir Richard Branson két felnőtt germekével, Sammel és Holly-val készül az első nagy "űrugrásra".

A jegyek ára jelenleg 200 000 amerikai dollár. A befizetett előlegek alapján az utasoknak 3 kategóriája van:

  • Az első 100 utast "alapító"-nak nevezik. Ők a teljes árat befizették, a helyek beteltek.
  • További 900 utast "úttörő"-nek nevezik. Ők 100-175 000 dollár előleget perkáltak le.
  • Az 1001-ik jelentkezőtől kezdve az utasokat "hajózó"-nak nevezik, akik fejenként már 20 000 dollár előleggel biztosíthatják helyüket.

A leendő utasok között olyan hírességek is vannak, mint Michael Schumacher, Rubens Barichello, Tony Blair, Stephen Hawking, Victoria Principal, Ashton Kutcher.

A busás jegyár ellenére már több mint 500-an regisztráltak, hogy a kétpilótás, hatszemélyes SpaceShipTwo űrhajóval kilépjenek a föld légköréből, és 110 kilométer magasságba repüljenek. Sir Richard Branson tavaly októberben avatta fel a Spaceport America-t, a világ első, kereskedelmi célokra készült űrrepülőterének a terminálját Új Mexikó-ban. A SpaceShipTwo csak az első gép a flottában, melyet öt járművesre akarnak majd bővíteni, hogy a repülések folyamatosak és zavartalanok lehessenek.

A Virgin Galactic vezető tesztpilótája, David Mackay egy nemrégiben tartott konferencián bejelentette, hogy az űrhajó rakétamotorjának tesztelése hamarosan megkezdődik, és igyekeznek tempósan haladni a próbákkal, bár valójában senkivel sem kell versenyezniük. "Ez már nem a hidegháború űrversenye" - mutatott rá.

Az XCOR is február elején jelentette be, hogy már kellő anyagiakkal rendelkezik a Lynx nevű szuborbitális jármű legyártására. Az XCOR emellett olcsóbban is kínálja útjait, mint a Virgin Galactic: náluk "csak" 90 ezer dollárba kerül az űrutazás.

A Virgin Galactic első rendszeres kereskedelmi űrjáratai várhatóan 2013-2014-ben rajtolnak.

Újraindulhat az orosz űrturizmus

Tavaly januárban röppentek fel azok a hírek, hogy az orosz Szojuz űrhajók 2013-tól újra évente három űrturistát szállítanának a Nemzetközi Űrállomásra. Erről kötött megállapodást az űrturizmussal foglalkozó amerikai Space Adventures cég és az orosz űrhajókat gyártó Energija vállalat.

Az űrturizmust 2009-ben szüntették meg, amikor megnőtt a Nemzetközi Űrállomáson egyszerre tartózkodó űrhajósok száma, a szabad helyek számát csökkentve a Szojuzokban. A Space Adventures közlése szerint azért nyílt újra mód civilek szállítására, mert az eddigi évi négy helyett öt készül majd az egyszer használatos, három férőhelyes űrhajókból.

Lebegő űrszállodában pihenhet majd a megfáradt űrturista

Az űrturizmus fellendülésével szállásra is szükség lesz. Az orosz Orbital Technologies már tavaly bemutatta a Föld felett keringő űrszálloda, a CSS (Commercial Space Station - kereskedelmi űrállomás) látványterveit: hogyan is néz majd ki a Földtől 217 mérföldnyi magasságban a világűrben lebegő űrszállodája, mely várhatóan 2016-tól kezdve fogadja vendégeit.

A 4 kabinos űrszálló 7 ember fogadására képes. Nagy ablakaiból tökéletes kilátás nyílik a Földre. A vendégeknek itt jobb dolguk lesz, mint a hivatásos asztronautáknak, például a tubusos ételek helyett a Földön készített félkész, mikróban felmelegíthető fogásokkal csillapíthatják éhségüket.

Az odaút maga is nagy kalandnak ígérkezik: az űrszállodába 2 nap alatt repíti utasait egy Soyuz rakéta. És nem tartozik majd a kifejezetten olcsó nyaralások közé -  egy 5 napos szállás  várhatóan kb. 160 000 amerikai dollárba kerül, a kb. 800 000 dolláros utazási költségről nem is szólva.

 
Indulás előtt pedig kösse meg utasbiztosítását! Még egy utolsó pillanatban eldöntött utazás esetén se feledkezzen meg róla, hogy önmaga és szerettei biztonságáról gondoskodjon!

Minőségi online utasbiztosítások, átfogó védelemmel, amelyek segítséget nyújtanak világszerte, mindenütt és mindenkor az Ön biztonságáért

Optimális sztornó vagy útlemondási biztosítás védelem utazás előtt a nem várt eseményekre önrésszel vagy anélkül, ha nem tudna elutazni.
 

Útlemondás - 3 500 000 Ft
Útlemondás önrész esetén - 3 500 000 Ft

Rövid időre is köthető minőségi családi utasbiztosítás teljeskörű védelemmel. Kedvező online díjak már egy felnőtt és egy gyerek utas esetén is!

Egészségügyi védelem - 200/100/30 000 000 Ft
Poggyászbiztosítás - 550/400/300 000 Ft
Balesetbiztosítás - 5/4/2 000 000 Ft
 

Online köthető Autó-motor asszisztencia 15 évnél fiatalabb, akár 9 üléses autókra, kisbuszokra, motorokra is Európán belüli utazásokhoz.

Utasok és jármű hazaszállítása - 500 000 Ft
Helyszíni javítás/szállítás -150 000 Ft
Csereautó (nap/autó max. 2 nap) - 20 000 Ft
Szállás (naponta, max. 2 nap) - 25 000 Ft

**390 v. 780 Ft/autó/nap-tól: A díj megállapításakor az utasszámtól függetlenül, egy 10 napos autós utazás egy napra vetített napidíját vettük alapul, az autó korának (10 v. 15 évnél fiatalabb) függvényében