• A várandósság ideje alatt az utazás kockázatokat is rejt, hivja fel a figyelmet a Mondial Assistance orvosi hálózatának friss szakvéleménye. A terhesség alatti utazás semmiképpen sem hasonlítható össze egy normális utazással. Nagyon specifikus kockázatok állnak fenn és utazás előtt meg kell tennünk a szükséges óvintézkedéseket.
  • Az utazásra a legkedvezőbb a második trimeszter, azaz a 13. és a 28. terhességi hét közötti időszak, hiszen a terhesség második harmadára már lezárult a kritikus első szakasz, vége a reggeli émelygős időszaknak, elmúlnak a szédülési rohamok és a pocak sem zavar még túlságosan.
  • Fontos a várandósságnak megfelelő utazási desztináció kiválasztása. Az igen meleg és párás klímájú, illetve erős hőmérsékletingadozású országokat éppúgy tanácsos kerülni, mint a magaslati tájakat, hiszen a babavárás a női szervezetet már a megnehezített feltételek nélkül is erősen terheli. Azokat az országokat is törölnünk kell a kívánságlistánkról, amelyek védőoltásokat írnak elő.  És minél közelebb van a szülés ideje, annál közelebbinek kell lennie az úticélunknak a saját otthonunkhoz.
  • Ügyeljünk a megfelelő közlekedési eszköz kiválasztására is. A trombózis megelőzésére fontos a mozgás és a sok folyadék. A vasút tehát ideális az utazáshoz. Ám ha autóval kelünk útra, tervezzünk be hosszabb utazási időt és iktassunk be rendszeres, mozgással fűszerezett pihenőket.  Ha pedig repülővel kivánunk utazni - ami legfeljebb a 28. terhességi hétig ajánlott  –  feltétlenül érdemes orvosunkkal konzultálni.
  • Mindenképpen állitsunk össze Babymoon egészség- és gyógyszer csomagot. Utazásunk céljától függetlenü vigyük magunkkal a terhességi könyvünket, a várandósok számára előírt vitamintablettákat, lázmérőt, és a várandósok számára veszélytelen fájdalom-, láz- és hasmenés-csillapító gyógyszert. Ezek legyenek mindig kéznél kézipoggyászunkban.
  • Már indulás előtt tájékozódjunk üdülőhelyünk orvosi ellátásáról és írjuk össze a legfontosabb címeket, telefonszámokat, jegyezzük fel utasbiztosítási kötvényünk, illetve a segélyhívó szolgálat telefonszámát.
  • A Babymoon-utazások során különösen fontos a megfelelő biztosítás nyújtotta védelem: Biztosításunk tartalmazzon az utazástól való visszalépésre, az utazás megszakítására vonatkozó fedezetet, valamint az utazás idejére szóló betegbiztosítást. A Mondial Assistance ezeket különböző utasbiztosítási csomagokban illetve külön-külön is kínálja. Ha előre nem látható komplikációk lépnének fel és ezért Ön és párja nem tudná megkezdeni az utazást, akkor ezzel Önök ugyanolyan védettséget élveznek, mint az üdülés során fellépő problémák esetén – az idő előtti szülési fájdalmaktól a koraszülésig. Babymoon utakhoz Őrangyal termékünket ajánljuk, amely a 35. hétig fedezi a káreseményeket utazásunk során.

 

Indulás előtt pedig kösse meg utasbiztosítását! Még egy utolsó pillanatban eldöntött utazás esetén se feledkezzen meg róla, hogy önmaga és szerettei biztonságáról gondoskodjon!

Minőségi online utasbiztosítások, átfogó védelemmel, amelyek segítséget nyújtanak világszerte, mindenütt és mindenkor az Ön biztonságáért

Optimális sztornó vagy útlemondási biztosítás védelem utazás előtt a nem várt eseményekre önrésszel vagy anélkül, ha nem tudna elutazni.
 

Útlemondás - 3 500 000 Ft
Útlemondás önrész esetén - 3 500 000 Ft

Rövid időre is köthető minőségi családi utasbiztosítás teljeskörű védelemmel. Kedvező online díjak már egy felnőtt és egy gyerek utas esetén is!

Egészségügyi védelem - 200/100/30 000 000 Ft
Poggyászbiztosítás - 550/400/300 000 Ft
Balesetbiztosítás - 5/4/2 000 000 Ft
 

Online köthető Autó-motor asszisztencia 15 évnél fiatalabb, akár 9 üléses autókra, kisbuszokra, motorokra is Európán belüli utazásokhoz.

Utasok és jármű hazaszállítása - 500 000 Ft
Helyszíni javítás/szállítás -150 000 Ft
Csereautó (nap/autó max. 2 nap) - 20 000 Ft
Szállás (naponta, max. 2 nap) - 25 000 Ft

**390 v. 780 Ft/autó/nap-tól: A díj megállapításakor az utasszámtól függetlenül, egy 10 napos autós utazás egy napra vetített napidíját vettük alapul, az autó korának (10 v. 15 évnél fiatalabb) függvényében